Freddie így nyilatkozott az Eurovíziós siker után

Publikálás dátuma
2016.05.11. 15:53
Forrás: Facebook/Freddie
Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd) elégedett a keddi elődöntőben nyújtott teljesítményével, amellyel bejutott a stockholmi Eurovíziós Dalfesztivál szombati fináléjába.

Freddie úgy fogalmazott, hogy mindent sikerült megvalósítania a színpadon korábbi terveiből. "Bízom benne, hogy az az egyszerűség, letisztultság és természetesség, ami a produkciónkban van, feltűnést fog kelteni és sok ember tetszését elnyeri. Egy mély mondanivalójú és számunkra nagyon kedves dalt szeretnénk megismertetni a világgal és a legtöbb emberhez úgy eljuttatni, hogy az megérintse őket" - fogalmazott az énekes.

Bár Freddie nagyon egységesnek érezte az előadást, mindenképpen visszanézi, elsősorban azért, hogy kiderüljön, kell-e esetleg valamin változtatni a döntőre. "Úgy tűnik, a közönségnek tetszett, amit csináltunk és bízom benne, hogy egy ehhez hasonló teljesítmény már elég lehet egy nagyon szép helyezéshez a döntőben. Nagyon örülnék, ha sikerülne az élmezőnyben végezni, ami otthon is elégedettséget váltana ki az emberekben" - fejtette ki.

A szombati stockholmi döntőre a svédek egy igazi világsztárt hívtak meg fellépni: Justin Timberlake a Can't Stop The Feeling című legújabb dalát adja elő a finálé extra produkciójaként. Freddie az elődöntő utáni sorsolás alapján a műsor első felében lép színpadra.

A felvezető műsorok mellett az MTVA és Svédország budapesti nagykövetsége közös estet tart, hogy az eurovíziós életérzést Budapestre is elhozza. Szombaton a Március 15. téren, a KIOSK Budapest étterem előtti nyilvános Eurovízió néző estén a látogatók kivetítőkön követhetik az Elővízió és az Eurovíziós Dalfesztivál adását. A KIOSK-ban A Dal 2016 fellépői adnak ingyenes koncertet: Petruska, Ív és Gáspár Laci. Az eseményre minden látogatót várnak, aki szeretne A Dal 2016 fellépőivel együtt szurkolni Freddie-nek és közösen nézni az eurovíziós adásokat - szerepel a közleményben.

Szerző

Elhunyt Réz Pál

Publikálás dátuma
2016.05.11. 13:26
FOTÓ: Molnár Ádám/Népszava
Életének 86. évében elhunyt Réz Pál Széchenyi-díjas irodalomtörténész, műfordító, szerkesztő - közölte a Magvető Kiadó szerdán Facebook-oldalán.

A magyar irodalom legendás alakját szerdára virradó éjjel, hosszan tartó súlyos betegség után, Budapesten érte a halál - tájékoztatta a kiadó. Réz Pál 1951-től a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, 1989-től 2014-es megszűnéséig a Holmi című irodalmi folyóirat főszerkesztője volt. Kiváló tanulmányokat írt, elsősorban a XIX. és a XX. század magyar és francia irodalmával foglalkozott. 

Több mint félszáz művet fordított magyarra, francia, német, román prózát és lírát, többek között Balzac, Saint-Simon, Baudelaire, Semprun, Sartre, Malraux, Hans Fallada, illetve Kundera műveit. Főbb művei: Proust (1961), Szomory Dezső alkotásai és vallomásai tükrében (1971), Kulcsok és kérdőjelek (tanulmányok, 1973), Apollinaire világa (1974), Voltaire világa (1981), Kosztolányi Dezső (összeáll., 1993), Erőltetett menet. In memoriam Radnóti Miklós (1999), Tengertánc. In memoriam Örkény István (2004), Az irgalom hegyén. Szomory Dezső emlékezete (2004). 

2000-ben megkapta a Nemes Nagy Ágnes-díjat. 2004-ben Széchenyi-díjat kapott "az utolsó évtizedek hazai irodalmában rendkívüli súlyú szerkesztői tevékenységéért, a magyar klasszikusok kritikai kiadásaiért, továbbá nagyon jelentős kritikai munkásságáért." 2015-ben Budapest XIII. kerületének díszpolgára lett.

2015-ben Réz Pál Bokáig pezsgőben című "hangos memoárjának" kiadásával folytatta a Magvető az 1970-es és 1980-as években kultikus szerepet kivívó Tények és Tanúk sorozatot. A kötetben Réz Pál és Parti Nagy Lajos 23 évvel ezelőtt készült rádióbeszélgetésének aktualizált, kiegészített és szerkesztett változata olvasható. 

A könyv megjelenésekor Nyáry Krisztián, a kiadó vezetője elmondta, hogy az 1952-től a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztőjeként, majd 25 éven át a Holmi folyóirat főszerkesztőjeként dolgozó irodalmár nem csupán tanúja, hanem aktív alakítója is volt a magyar irodalom egy nagy korszakának, irodalomszervezői tevékenysége megkerülhetetlen jelentőségű. "Réz Pál nélkül másként alakult volna a 20. század második felének magyar irodalma" - fogalmazott Nyáry Krisztián.

Réz Pál a Bokáig pezsgőben című memoárkötetéről pár hónappal ezelőtt írt könyvbemutatót lapunk munkatársa:Bokáig pezsgőben - Nyakig az irodalomban

Szerző
Frissítve: 2016.05.11. 14:53

Eurovízió - Freddie bejutott a döntőbe!

Publikálás dátuma
2016.05.11. 10:09
Forrás: Freddie/Facebook
Bejutott Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd) és a Pioneer című dal a 61. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába kedden este Stockholmban.

A Magyarországot képviselő énekes a verseny első elődöntőjében a 18 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így lett a 26-os döntő résztvevője. A Duna televízióban a helyszínről élőben közvetített elődöntőben Freddie jól énekelt, a versenyben a produkciók énekhangja élőben hangzik el, a zene azonban előre rögzített felvételről megy. A színpadon három vokalista, Mészáros Tamás, Molnár Gábor és Wodala Barnabás, valamint Baranya Dávid táncos-dobos kísérte. A Pioneer arról szól, hogy merjünk eredetiek lenni. A zenét Szabó Zé, a szöveget Csarnai Borbála írta.

Szintén bekerült a fináléba a horvát Nina Kraljic, a holland Douwe Bob, az örmény Iveta Mukucsjan, az orosz Szergej Lazarev, a cseh Gabriela Gunciková, a ciprusi Minus One, az osztrák Zoe, az azeri Samra, valamint a máltai Ira Losco.

A keddi 18 elődöntősből a tíz továbbjutót úgy választották ki, hogy egyrészt az érintett országok, valamint a kiemeltként eleve döntősök közül Spanyolország, Franciaország és Svédország részéről pontozott egy ötfős szakmai zsűri (ez még hétfőn este megtörtént), másrészt az utolsó dal elhangzása után negyedórán keresztül a tévénézők szavazhattak a verseny applikációján, telefonon és/vagy sms-ben. A kettő kombinációjából született meg a tíz továbbjutó; az egyes országok szavazói nem voksolhatnak saját fellépőjükre.

Forrás: Freddie/Facebook

Forrás: Freddie/Facebook

A 26 éves Freddie azzal vívta ki a jogot az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételre, hogy februárban megnyerte a A Dal 2016-ot. Világszerte évente mintegy 200 millióan kísérik figyelemmel az Eurovíziós Dalfesztivált, amely az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny. Idén 42 ország képviselői vesznek részt Stockholmban; a verseny szabályai szerint mindig az előző évi győztes ország a rendező, tavaly Bécsben egy svéd énekes, Mans Zelmerlöw nyert Heroes című dalával. Ő a keddi elődöntő megnyitóján újra előadta a számot és az egyik házigazda is volt.

Magyarország a kilencvenes évek első fele óta vesz részt - kisebb-nagyobb megszakításokkal - az Eurovíziós Dalfesztiválon. A legjobb helyezést 1994-ben Bayer Friderika érte el, Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával negyedik lett Dublinban. Tavaly Csemer Boglárka Boggie a 20. helyen végzett.

Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a korábbi győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA vagy az egykor svájci színekben induló kanadai Céline Dion. Az idén Come Together (Jöjjünk össze) szlogennel zajló dalfesztivál második elődöntőjét csütörtökön, a döntőt szombaton rendezik, a Duna televízió mindkettőt élőben közvetíti 21 órától.

Szerző