Fővárosi Közgyűlés;3-as metró;

2016-05-12 13:11:00

Fővárosi Közgyűlés - Levették napirendről a 3-as metró pótlásának ügyét

A következő rendes ülésén dönthet a 3-as metró rekonstrukciója miatt szükséges járműpótlásról a Fővárosi Közgyűlés, miután az erről szóló előterjesztést levették a testület csütörtöki rendkívüli ülésének napirendjéről.

A képviselők Kocsis Máté önkormányzati és rendészeti tanácsnok, VIII. kerületi fideszes polgármester indítványára halasztották el a döntést 17 igen és 9 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett. Kocsis Máté a napirendi vitában javasolta, hogy vegyék le a napirendről az előterjesztést, ezt a kormány előző napi, nemzeti buszgyártási stratégiáról szóló döntésével indokolta.

Kocsis Máté azt mondta, a szerdai kormánydöntés fényében szükséges az egyeztetés. Tarlós István főpolgármester, aki előterjesztőként a kérdésben nem szavazott, közölte, hogy a döntés két héttel történő elhalasztása még nem okoz csúszást a 3-as metróvonal felújításának novemberi elkezdésében. Az utolsó pillanat június eleje lesz, amikor dönteni kell - jegyezte meg.

Tokody Marcell (Jobbik) szerint a "tologatás" veszélyhelyzetet okoz a budapestieknek. Február óta nem sikerült a kérdésben döntést hozni, már harmadjára veszik le a napirendről a pótlóbuszokról szóló előterjesztést - mondta. Kijelentette: ez egyértelműen a kormány felelőssége, és mindenfajta halogatás veszélybe sodorja a 3-as metróvonal felújítását.

Gy. Németh Erzsébet (DK) szerint a Fidesz hónapok óta veszélyezteti a 3-as metró felújítását. Az ellenzéki képviselő azt kérte a testülettől, hogy támogassák Tarlós István azon elképzelését, hogy a főváros vegye meg a 110 lengyel Solaris autóbuszt.

Szaniszló Sándor (MSZP) arról beszélt, nem gondolhatja azt senki komolyan, hogy ez a 110 busz fogja megmenteni a magyar buszgyártást. A metró felújításának elkezdését nem lehet halogatni - hangsúlyozta, majd arra kérte a főpolgármestert, hogy álljon ki az eredeti elképzelése mellett. Megjegyezte azt is, hogy a rendkívüli ülést éppen a pótlóbuszokról szóló előterjesztés megtárgyalása miatt hívták össze.

Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója azt mondta, a pótlóbuszokról szóló döntés következő ülésre halasztása önmagában még nem csúsztatja a felújítás kezdetét. Nyilvánvalóan, ha nem lesznek itt időben a buszok, a BKV megtesz majd mindent annak érdekében, hogy a saját kapacitásával el tudja kezdeni a pótlást - jegyezte meg.

A Tarlós István főpolgármester, valamint Bagdy Gábor és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által jegyzett, a napirendről levett előterjesztésben két változat szerepelt a járműpótlás megoldására: az egyik új buszok vásárlását, a másik szolgáltatás megrendelését irányozta elő. 

Az előterjesztők a szolgáltatás megrendelésével szemben 110 új lengyel Solaris autóbusz beszerzésére tettek javaslatot. A további 40 buszt más vonalakról csoportosítanák át. Az előterjesztés elfogadásával fedezet hiányában felmondhatták volna a BKV Zrt. és a MABI-BUS Kft. közötti, PKD-konstrukcióban létrejött új, alacsonypadlós, dízel, csuklós autóbuszok beszerzésére vonatkozó szerződést. (A PKD-konstrukcióban a jármű egységenként érkezik meg, és a közlekedési társaság szakemberei szerelik össze.)

Ebben a konstrukcióban egy busz ára 279 ezer euró lett volna. Mint írták, a készre szerelési költségekre figyelemmel 266 ezer eurós vételár esetén lenne gazdaságos a PKD-konstrukciós csuklós autóbuszok beszerzése. A 3-as metróvonal rekonstrukciója a tervek szerint az idén novemberben kezdődne meg, a forgalomba helyezés határideje 2019 júniusának vége.

Lásd még: 3-as metró - Elhalasztotta a döntést a Fővárosi Közgyűlés