A kiválasztottság mítosza

Meglehetős vihart kavart az utóbbi időben az Orbán Gáspár által létrehozott Felház mozgalom. Pro-és kontra érvek hangzottak el ezzel kapcsolatban, egyesek elítélően, olykor cinikusan nyilatkoztak. Nos, abban azt hiszem valamennyien egyetérthetünk, hogy a világnézet mindenki legbelsőbb ügye, amit tiszteletben kell tartani, s ez mindaddig megilleti Orbán Gáspárt is, amíg hitét magánügyeként kezeli. Más a helyzet akkor, ha a nyilvánosság elé lép. Ebben az esetben közszereplővé válik és a nézeteit, a tevékenységét kiteszi a közösség megítélésének. Régebben is nemegyszer előfordult, hogy valaki isteni sugallatra hátat fordított korábbi életének, elég csak Assisi Szent Ferenc vagy Loyolai Szent Ignác példáját említeni. Az azonban egy másik kor volt és napjainkban az Istennel való személyes érintkezést indokolt némi fenntartással kezelni. Nem véletlen, hogy az egyház is óvatosan nyilvánul meg az ilyen esetekkel kapcsolatban. Nincs jogom kételkedni a fiatalember jó szándékában és őszinte hitében. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a Fidesz az elmúlt években tökélyre fejlesztette a manipuláció művészetét. Számára a vallásosság, a hit éppen olyan „politikai termék”, mint a kommunikáció más hatásos eleme, amellyel meg lehet nyerni a hívő emberek lelkét. Mivel Orbán Viktor a politika kiválasztottjának tartja magát, most a fia hitét ehhez eszközül használva, talán nemcsak meg lehet szerezni a Fidesz számára néhány ezer vallásos fiatalt, hanem – ami sokkal fontosabb - meg is lehet alapozni az Orbán-család kiválasztottságának mítoszát, amely hosszú időre biztosíthatja e família uralmát. Ettől pedig a jó isten óvjon meg bennünket!