BKIK;Uber;

2016-05-12 19:39:00

Állást foglalt Uber-ügyben a közlekedési kamara

Az Uber-sofőrök nem rendelkeznek a személyszállításhoz és annak speciális formájához, a taxiszolgáltatás nyújtásához szükséges hatósági engedélyekkel - mondta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Közlekedés, Szállítás, Szállítmányozás Osztályának elnöke.

Dudás Zoltán hangsúlyozta: a kamara álláspontja szerint meg kell teremteni az egyenlő piaci verseny feltételeit, , támogatni kell minden tevékenységi engedéllyel rendelkező, tisztességesen működő vállalkozást. Az elnök súlyos csúsztatásnak nevezte az Uber részéről, hogy sofőrjeik rendelkeznének a taxiszolgáltatás végzéséhez, fuvarszervezéshez szükséges engedélyekkel, mert ez nem azonos a személyszállítói engedéllyel. Emlékeztetett arra, hogy az Uber által nyújtott szolgáltatás a hatóságok szerint egyértelműen taxiszolgáltatásnak minősül, és Magyarországon szigorú feltételek vonatkoznak a fuvarközvetítésre, személyszállításra. Budapesten a gépjárműveknek még az országosnál is szigorúbb előírásoknak kell megfelelniük - mutatott rá.

Dudás Zoltán felhívta a figyelmet, hogy az az utas is szabálysértést követ el, aki engedéllyel nem rendelkező sofőr szolgáltatását veszi igénybe, tehát nem csak a szolgáltatás nyújtója sért törvényt. Kiemelte: ha az Uber Magyarországon rendelkezne engedélyekkel, ezt könnyen ellenőrizni lehetne, egyebek mellett a Közlekedési Hatóság nyilvántartásában. Annak, aki Budapesten taxiszolgáltatást nyújt, még a Budapesti Közlekedési Központ minősítésével is rendelkeznie kell, a minősített fuvarszervező társaságok listája a BKK honlapján megtekinthető. Az Ubert pedig nem találni közöttük - jelezte.