Mecénások Klubja;London;úszó Eb;Gyárfás Tamás;Kiss László-ügy;Hargitay András;gyermekvédelmi program;

2016-05-13 07:50:00

Hat arany a cél az Eb-n

Hétfőtől vasárnapi Londonban rendezik meg az úszók Európa-bajnokságát. Hargitay András, a magyar válogatott szövetségi kapitánya lapunknak elmondta, a remek teljesítmény sem feledteti Kiss László tettét. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke bejelentette: gyermekvédelmi programot kezdeményez a MÚSZ.

Hétfőn ismét reflektorfénybe kerül az úszás, ám most a sporté lesz a főszerep. Cseh Lászlóék ugyanis medencébe csobbannak a londoni Európa-bajnokságon. Nemzetközi versenyen most debütál a régi-új szövetségi kapitány, Hargitay András, akit azután neveztek ki, hogy Kiss Lászlóról kiderült: 1961. július 4-én két társával, Várszegi Lajossal és Lantos Lászlóval együtt megerőszakolta Takáts Zsuzsannát.

„A magyar válogatott jó teljesítménye sem feledteti a közvéleménnyel, hogy mit tett Kiss László 55 évvel ezelőtt. A volt kapitány szerdán elnézést kért Takáts Zsuzsannától, aki meg is bocsájtott, remélem ezzel az ügy nyugvópontra tér” – fogalmazott a Népszavának Hargitay, aki 1984-88-ig már irányította a nemzeti csapatot. Azt azonban nem lehet tudni, hogy Kiss magától, vagy esetleg Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnökének az unszolására kért bocsánatot. „Ez maradjon a kettőnk titka” – mondta lapunknak sejtelmesen Gyárfás, aki a tegnapi sajtótájékoztatón bejelentette: gyermekvédelmi programot kezdeményez a MÚSZ (az erről szóló hírt keretesünkben olvashatják).

Hargitay elmondta azt is, hogy az ötszörös világ- és kilencszeres Európa-bajnok Hosszú Katinka munkáját külön gyúró segíti majd Londonban. Bihari Zoltán masszőr már régóta dolgozik az Iron Ladyvel.

„Hogy mennyi aranyat várok? Ez nehéz ügy, ugyanis, ha eggyel kevesebbet mondok, akkor alábecsülöm, ha kettővel többet, akkor pedig csalódásként könyvelik majd el a kontinensviadalt – fogalmazott a szövetségi kapitány. – Hosszú eddig sem talált legyőzőre, meglepődnék, ha épp az Eb-n szenvedne vereséget. Cseh Lászlóban és Verrasztó Dávidban szintén benne van az arany, Kapás Boglárka pedig 1500 méteren a legjobb Európában. Ám azt ne felejtsük el, hogy az ellenfelek is ugyanúgy készülnek, mint mi. Úgy gondolom, négy-hat arany az reálisnak tűnik.”

Hargitay András hozzátette: mivel az olimpia évében zajló Európa-bajnokságról van szó, több rivális is inkább az ötkarikás viadalt helyezi előtérbe és kihagyja a kontinensviadalt. Magyar részről is van ilyen, a 200 méter mell olimpiai bajnoka, Gyurta Dániel ugyanis nem vesz részt a londoni Eb-n. A szövetségi kapitány hangsúlyozta, az UTE klasszisa letett már annyit az asztalra, hogy ezt az utat válassza. „Dani nem először hagy ki egy világversenyt. Gyurta maximálisan felkészült versenyző, aki csak a riói ötkarikás játékokra szeretne összpontosítani, hogy egyszer kelljen csúcsformában lennie” – mondta lapunknak a kapitány.

Gyermekvédelmi programot kezdeményez a MÚSZ
Az eseményen Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke bejelentette, a szervezet gyermekvédelmi programot kezdeményez, melynek célja, hogy megelőzzék azokat az esetleges bántalmazásokat - illetve fellépjenek ellenük -, melyek a gyermekeket és fiatal felnőtteket a sportolás során érhetik.
A program koordinálására egy nemzetközileg is elismert szakembert, Herczog Máriát - a Család, Gyerek, Ifjúság Egyesület és az Eurochild elnökét, az ENSZ gyermekjogi bizottságának korábbi tagját - kérték fel. A program prevenciós jellegű, tehát - ahogy a szövetség közleménye fogalmazott - nem azért kezdeményezik, mert a lelki, fizikai vagy szexuális zaklatás mindennapos probléma lenne az úszásban.
„A kezdeményezés a kiegyensúlyozott, egészséges és elégedett gyermekek érdekében történik, nem kis mértékben a társadalom igényének, a közvélemény meglehetősen erőteljes negatív véleményének hatására. Az előterjesztésben javasolt célok érdekében számos sikeres úszónemzet (pl. brit, amerikai) valósít meg gyermekvédelmi projekteket. A programban sportolók, edzők és szülők együttműködésére számítunk” – áll a közleményben.