Mecénások Klubja;Kiss László;Lantos László;Kiss-ügy;

2016-05-13 11:13:00

Lantos feljelentést tesz a Kiss-botrány kapcsán

Míg Kiss László az RTL Klub kamerái előtt kért bocsánatot az 55 évvel ezelőtt csoportosan megerőszakolt Takáts Zsuzsannától, addig a volt úszókapitány tettestársa, Lantos László bocsánatkérés helyett inkább feljelent becsületsértésért - erről a Bors számolt be, miután megkapták a volt úszó ezzel kapcsolatos közleményét.

Lantos azon a Bors-cikken akadt ki, amelyikben az állt, hogy fiúk is lehettek az áldozatok között. "2016. má­jus 12-én, csütörtökön, a Bors című napilapban – mint mindennap – azóta, hogy a Kiss László-ügy kirobbant, ezzel a té­mával foglalkoznak. A mai számukban, most már mindenen túlmenve, azt írták: levelét azzal zárta egy hölgy, hogy várja a további áldozatok jelentkezését – mert voltak, ez biztos, fiúk is, nekik még nehezebb erről beszélni. Gyakorlatilag Kiss Lászlót és engem becsületünkben megsértettek azzal, hogy a leírtak szerint homoszexuálisok is vagyunk. Bejelentem – többek között – a Bors című lapot személyiségi jog megsértése és becsületsértés miatt beperelem, a rendőrségen, az ügyészségen ez ügyben feljelentést teszek.” - írta közleményében Lantos.

Dr. Nagy Henrik, Takáts Zsuzsanna jogi képviselője a Borsnak elmondta: sem Lantos, sem Várszegi részéről nem érkezett hozzájuk bo­csánatkérő szándékra utaló jelzés.

Kiss bocsánatkéréséről bővebben: Kiss László mindent bevallott