Mecénások Klubja;Brazília;Dilma Rousseff;

2016-05-13 11:35:00

Káosz Rióban - Bizalmat kért az ideiglenes elnök

A bizalom helyreállítását és a nemzetközi pénzpiacok megnyugtatását nevezte meg fő célkitűzéseként Michel Temer, aki a Dilma Rousseff államfő elleni impeachment eljárás idejére – maximum fél évre – ideiglenesen átvette a köztársasági elnöki posztot.

Temer 22 fős új kormányt nevezett ki, a kabinetnek egyetlen női tagja sincsen, ugyanakkor több, az üzleti körökben megbecsült személyiség kapott tárcát. A brazil jegybank volt elnöke, Henrique Meirelles, a korábbi brazil gazdasági csoda egyik építőmestere lett az új pénzügyminiszter.

A 75 éves Temer volt eddig Rousseff alelnöke, a legnagyobb brazil párt, a PMDB elnökeként kulcsszerepet játszott az államfő elleni alkotmányos vádemelési eljárás megindításában. Pártja ugyanis márciusban kilépett a koalícióból, s az ellenzékkel együtt szavazott Dilma Rousseff ellen. Ideiglenes elnökként „Brazília megmentője” akar lenni, derült ki egy kiszivárgott megjegyzéséből. Az ideiglenes államfő támogatja a Petrobras állami olajtársaság elleni korrupciós vádak kivizsgálását, de őt magát is korrupcióval vádolják. José Serra, az új brazil külügyminiszter szerint az impeachment eljárás „keserű, de szükséges orvosság” Brazília számára.

Michel Temer első beszédében a mély politikai válság közepette egységre szólított fel, s piacbarát gazdasági reformokat helyezett kilátásba. Fogadkozott ugyanakkor, hogy nem számolja fel az előző, baloldali munkáspárti kabinet által hozott szociális intézkedéseket. Ha Dilma Roussefet véglegesen eltávolítják, Temer tölti be az államfői posztot a következő elnökválasztásig. A politikus fogadkozott, hogy nem jelölteti magát az elnöki posztra 2018-ban.