MNB;LMP;ügyészség;alapítványok;

2016-05-13 16:42:00

MNB-ügy - Nyomozói bírói poszt létrehozásával kerülnék meg az ügyészséget

Az LMP feljelentést küld a legfőbb ügyésznek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványainak létrehozásával kapcsolatban hivatali visszaélés és hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt. Schiffer András az ügyészségnek küldött másik beadványában az alapítványok megszüntetését kéri. Schiffer András, a párt társelnöke azonban jelezte, hogy a helyzet pikáns, hiszen a legfőbb ügyész izgalmas összefüggésben áll az alapítványokkal, felesége ugyanis tisztségeket tölt be azokban. 

A politikus sajtótájékoztatóján kijelentette: a jegybank a hat alapítványát törvényi felhatalmazás nélkül hozta létre, az MNB ugyanis csak olyan feladatokat láthat el, amelyet jogszabály ír elő számára. Schiffer András szerint ez azt jelenti, hogy alapítványt is csak törvényben meghatározott feladatok ellátására alapíthatott volna. Az ügyészségnek ugyanakkor nemcsak ezt a helyzetet kell kivizsgálnia: az intézmény törvényességi felügyeleti jogkört is ellát az alapítványok felett, a politikus megítélése szerint így már azok bejegyzését is meg kellett volna akadályoznia. A képviselő már azt is aggályosnak ítélte, hogy Matolcsy György jegybankelnök - a sajtóhírek szerint - alapítóként meghatározó befolyást gyakorolt azok működésére.

Az ügyészségi vizsgálat kezdeményezésekor fennálló, Polt Péter családi vonatkozású érintettsége miatt, az LMP törvénymódosítással az úgynevezett nyomozó bírói intézmény létrehozását is kezdeményezi. Így szüntetné meg a jelenlegi helyzetet, amelyben - egyedüli intézményként - az ügyészség saját maga felett gyakorol felügyeletet.  A Kúriához tartozó nyomozó bírók három esetben vennék át a felügyeletet: ha vezető ügyész vagy hozzátartozója bűncselekmény gyanújába keveredik, ha egy vezető ügyész és közeli hozzátartozója által képviselt gazdálkodó szervezettel szemben kell törvényességi felügyeleti jogkört gyakorolni vagy ha a vezető ügyészek összeférhetetlensége merül fel.