BKV;3-as metró;nemzeti buszstratégia;

2016-05-16 18:40:00

Nem gömbölyű a szögletes metró

Befejezte a 3-as metró első szerelvényének felújítását a Metrovagonmas – írja az MTI. Nem saját a forrás, az orosz cég honlapján szerdán jelent meg a tájékoztatás, ahogyan ez itt már szokás. Az oroszok 220 millió euróért végzik el a 37 darab - 40 éves - szerelvény továbbra is elavult rekonstrukcióját. No, de Paks2 sem éppen a kitűnő ár-érték arányról híresült el. Korrupciónak pedig az árnyéka sem vetülhet egyikre sem, ugye…

Megírtam tavaly: eközben Párizs 45 új, nem orosz szerelvényt vett 57 milliárd forintnyi euróért. Azt is megírtam: „ne gondolja senki, hogy az oroszok nem vadonatúj kocsikat adnak majd el nekünk, csak épp csavaronként kiszámlázva, plusz munkadíj, plusz alkotmányos költség. Nem hülyék ők se, hogy évekig rozsdát hegesszenek, ha pénzt is kereshetnek.” (Amikor a Trabantra öt évet kellett várni, azt mondta egy autószerelő, hogy két rendszámtábla közé, kicsit drágább alkatrészáron, de rögtön összerak egy vadiújat.)

Erre mit nem olvasok most a Metróért Egyesület szakavatott oldalán? „Ez zsír új szerelvény. Ha nem így lenne, akkor lenne kép az átalakításról is.” „Előre tudni lehetett, hogy ők nyerik a tendert, így nem volt nehéz legyártaniuk, a mieinket meg bezúzták ahogy megérkeztek.”

Summa summarum, mondhatja a latinból is kiváló Tarlós: megint átvertünk mindenkit. (Az oroszok meg ismét lebuktatták a hazug magyar kommunikációt, ahogyan szokták.) Sokba kerül, de mindannyiunk örömét szolgálja majd. Ismerős?

Pedig 40 év után már a magyar nők is nyugdíjba mehetnek.