Pierre Filmon állított emléket a nemrégiben elhunyt Oscar-díjas Zsigmond Vilmosnak. A 69. Cannes-i Filmfesztivál Cannes Classics szekciójában nagy érdeklődés kísérte a portrét, amelyben megszólaló barátai mellett maga Zsigmond Vilmos meséli el élete történetét. A két filmes úgy barátkozott össze, hogy a francia rendező első munkájához Zsigmondot kérte fel operatőrnek. Aztán játékfilm helyett úgy döntött, inkább a zseniális magyarról forgat dokumentumfilmet. Egy évig követte őt és felvette beszélgetéseiket Szegedtől Hollywoodig. Megörökítette azt a ma már ismert történetet, hogy a fiatal operatőr 1956-ban úgy érkezett Amerikába, hogy bőröndjében ott voltak azok a felvételek, amelyeket titokban készített a tankokkal megszállt Budapesten. Hollywood nagyon sokat köszönhet a művészetben alázatos operatőrnek. Robert Altman, Michael Cimino Bob Rafelson, Hal Ashby, Francis Ford Coppola, Peter Bogdanovich, Martin Scorsese, Steven Spielberg, George Lucas és még sorolhatnánk végeláthatatlan sorban azokat a nagy alkotókat, akikkel dolgozott. Valamennyien megtermékenyítően hatottak az operatőr érzékenységére. Látásmódjával, munkastílusával teljesen megreformálta a hollywoodi filmképet. Barátai, egykori alkotótársai elmondják, Zsigmondnak nagy része van a mai modern amerikai film létrejöttében. Bár a Harmadik típusú találkozások fotografálásáért kapta 1978-ban a kis szobrocskát, ő maga a róla szóló filmben bevallja, a Szarvasvadászt tartja legjobb munkájának.
Amerikai sztárok idén is szép számmal váltják egymást a híres vörös szőnyegen. George Clooney, Julia Roberts és Jodie Foster voltak az elmúlt napok legünnepeltebb hírességei. Foster a Money Monster (Pénzes cápa) című film rendezőjeként új filmjének bemutatójára érkezett. Kislányként szerepelt először filmvásznon, a Taxisofőr című Scorsese-filmben. A sajtókonferencián erre a 40 évvel ezelőtti pályakezdésre emlékezve megjegyezte, akkor is járt már Cannes-ban, de azóta minden nagyon megváltozott. Julia Roberts, filmje női főszereplője viszont először érkezett Cannes-ba, ahol a sztároktól szokatlan viselkedéssel hívta fel magára a figyelmet: mezítláb illette a vörös szőnyeget. A figyelem persze e nélkül sem lankadt iránta, hisztérikus várakozás előzte meg érkezését.
FOTÓK: Andreas Rentz/Getty Images
A sztárok jelenléte - mint az gyakran megesik – nagyobb durranás volt, mint maga a film, amelyet képviseltek. A pénzes cápa thrillernek készült, de túl sok eredeti ötletet nem tartalmaz. Foster másik főszereplője, Clooney egy gátlástalan tévé műsorvezetőt alakít. A média világára utalva kijelentette: „Önöknek fogalmuk sincs, a háttérben hová úszik el a pénzük.” A forgatás körülményeiről szólva megjegyezte: „A média közelében nőttem fel, apám 45 évig dolgozott benne, de arra a balettre nem voltam felkészülve, amire Jodie késztetett. Rémes táncos vagyok, de ne árulják el senkinek…”
Versenyben nincs magyar játékfilm, de Makk Károly és Szerelem című szépséges filmje 45 év után ismét Cannes-ban szerepelt. A film varázslata és finomsága mit sem kopott az eltelt évtizedek alatt, amióta 1971-ben éppen itt, Cannes-ban mutatták be, és megkapta a Zsűri Különdíját. Az egykori világpremier színhelyére tért vissza a rendező a tiszteletére tartott vetítésre, felesége kíséretében. A film előtt nagy tapssal fogadták a 90. születésnapját nemrég ünneplő idős mestert, vetítés után pedig folytatódott az ünneplés. A közönség most is szívébe zárta az alkotást.
Törőcsik Mari és Darvas Iván a Szerelemben FORRÁS: FILMUNIÓ
A Népszavát a Costa Azzurra-i szállodájában fogadta Makk Károly és szívesen felelevenítette a 45 évvel ezelőtti eseményeket: „Amikor először itt jártam, nagyon barátságos nemzetközi légkör fogadott. Az elismerés, amivel a filmemet díjazták, sikerrel ’fenyegetett’. Most nagyon más hangulatot találtam, számomra szokatlan a jelenlegi feeling. A mai filmes világban nagyon megváltozott a kommunikáció. Főképpen azért, mert akik ma a szakmában dolgoznak, maguk is nagyon mások. A mai mozilátogatók is sokkal fiatalabbak. Már a 12-14 évesek moziba járnak, ennél fogva az egyszerűbb nyelvezetnek, a színvonalnak ehhez a réteghez kell alkalmazkodnia, ők egy más szintű érzelmi kommunikációra fogékonyak. Ez pedig meghatározza a szerzők magatartását, a producerek is erősen ebbe az irányba nyomják őket. A mai filmiparban nagyon nehéz olyan ártatlan filmet készíteni, amiben én hiszek.”
A kérdésre, vajon a filmjeit befolyásolta-e a neorealizmus, egyértelmű igennel válaszolt Makk Károly. Szerinte az ő idejében Olaszország, az olasz filmek a nemzetközi filmgyártás meghatározó szereplői voltak, hatásuk alól egyetlen filmkészítő sem vonhatta ki magát. Három címet külön is megemlített: Róma nyílt város, Németország, nulla év, Két krajcár reménység, amelyeknek talán nem volt nagyon kidolgozott képi világa, mégis hatalmas tehetséggel meséltek Olaszországról, pontos lenyomatát nyújtva az akkori Itáliának.
A rendező úgy látja, hogy ha ma megnéz az ember egy magyar filmet, nincs meg benne az a feeling, amitől érzi a mai Magyarországot.
És vajon milyennek képzeli Makk Károly a jövő Magyarországát politikailag, kulturálisan, szociálisan? „Mit jelent magyarnak lenni, mi Magyarország – ezeket a kérdéseket ma is feltesszük. A kormány kitartóan bátorítja a nacionalizmust. Mindaz, ami a televízióban, a reklámokban magyarnak tűnik, egyáltalán nem az, mert nem belülről, hanem határainkon kívülről jön.” A rendező úgy véli, a politika ma nem néz szembe az ország valós problémáival. Az új kihívásokra, például a migrációs válságra, komoly megoldást kellene találni, de senki nem tudja, mi lehetne az. Az viszont remélhető, hogy a változó politikai széljárás felértékeli az olyan biztos fogódzókat, mint amelyek a maradandó művészi alkotásokban öltenek testet.
Amit, most ismét meggyőződhettünk róla, a Szerelem című film is képvisel.
