Lánczi András;

2016-05-16 21:40:00

Lánczi védi a Fideszt

"Az államosítást ebben az országban nem lopásnak hívták 1948 után, a privatizálást sem szabad rablásnak nevezni 1988 után. Most is van egy szisztéma, amit kritizálhatnak, hogy korrupció, de én azt állítom, hogy ez egy politikai elképzelés végrehajtása" - mondta a HVG-nek Lánczi András amikor szóba került a Fidesz és a korrupció sajátos viszonya.

A Corvinus új rektora, egyben a Századvég vezetője szerint lehet, hogy van, akinek ez nem tetszik: lehet maffia államozni, de akkor ki fog nyílni a privatizációs doboz is, és fel lehet robbantani vele az egész 25 évet, amit rendszerváltásnak nevezünk. Korábban ezzel kapcsolatban Lánczi azt mondta, amit ma korrupciónak neveznek, az a Fidesz politikájának lényege. A kormányfő Lánczi szerint tehetséges kormányzást valósít meg: "esetében pontosan arról van szó, amit én is vallok és írok a publikációimban: a vezetés kreativitás". A rektor büszke arra, hogy a Századvég sorra nyeri a sokmilliós megbízásokat, és örömmel vállalja, hogy a kutatócég a magyar miniszterelnököt támogatja.

A vs.hu által a Miniszterelnökségtől kiperelt Századvég-tanulmányok kapcsán a korábbi, szocialista kormányok jutottak eszébe: "a Miniszterelnökségtől kiperelték a Századvég tanulmányait, mellesleg az Orbán-kormány által hozott adatkezelési törvény alapján. De ettől fogva magam is mindent látni szeretnék, hogy korábban miért és mennyit fizettek a 2010 előtti kormányok" - mondta.