Derecske;késelés;

2016-05-18 10:20:00

Gyilkosság Derecskén - Lakótársa szúrta halálra a nénit - Videó

Halálra késeltek egy idős nőt az éjjel a Hajdú-Bihar megyei Derecskén - tette közzé szerda hajnalban honlapján a rendőrség.

Május 17-én este derecskei családi házukban egy nő előzetes szóváltást követően egy késsel megszúrta a vele egy háztartásban élő idős nőt. A 73 éves néni a szúrá következtében olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A lakótárs értesítette az esetről a helyi orvosi ügyeletet. A rendőrségre a házhoz érkező mentőszolgálat munkatársai tettek bejelentést, mivel a sértetten szúrt sérülést észleltek.

A rendőrök a helyszínre mentek, ahol az ott tartózkodó 41 éves asszonyt bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogták és előállították. A derecskei lakost a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását. Á. Csabáné beismerő vallomást tett.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottal szemben emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.