Hogyan kerül a csizma az asztalra, vagyis a kampánykártya az iskolába?

Ezt is megértük: régen a fülünknél fogva vittek az igazgatóhoz, ha kártyázáson fogtak az iskola területén, ma pedig már az iskola vezetősége osztogatja a magyar kártyát az osztályokban. Az oktatási reform eme igen haladó szellemű fajtáját a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskolában ültették gyakorlatba, sőt, nem is elégedtek meg pusztán ennyivel, hiszen olyan paklikat terjesztettek, amelyeknek a hátlapjai egy polgármesterjelöltet reklámoznak. Erre a huszáros merészségű cselekedetre azért szánták el magukat, mondja maga az igazgatónő, mert a gyerekeket valamivel le kell kötni a szünetekben. (...) Csakhogy a magyar kártya (...) pedagógiai célzatú alkalmazása már önmagában véve is erősen vitatható. (...) Tudomásom szerint az iskolákba tilos bármilyen formában bármiféle pártpolitikát bevinni, bár (...) meglehet, hogy én maradtam le a legújabb fejleményekről, és most már nem csak az iskolaigazgatókat nevezik ki politikai alapon, a jegyeket is a szülők pártpreferenciája alapján adják a tanulóknak. (...) Elvégre miért járatják a szülők a gyerekeiket iskolába: azért hogy ott pártkáderrá, netán szerencsejátékossá formálódjanak, vagy azért, hogy nehezen manipulálható embereket neveljenek belőlük, akik aztán felnőttkorukban könnyebben eligazodhassanak az élet, így a politika dolgaiban is? (...) Ha visszaengedjük a politikát az iskolába, akkor nem közös értékeken alapuló társadalmat, hanem szekértáborokat, még rosszabb esetben újabb diktatúrát építünk fel.