Déli pu.;Déli pályaudvar;

2016-05-21 07:05:00

Zárhat a Déli pályaudvar, érik a vasúti káosz?

A kormány a jövő héten dönthet a Déli pályaudvar bezárásáról. Lázár János kancelláriaminiszter szerint ez csak akkor történhet meg, ha a főpályaudvart ki tudják váltani például a Kelenföldi fejlesztésével.

Ha viszont a szakembereken múlik, a Déli a helyén marad, hiszen az elképzelés nyilvánosságra kerülése óta többen fejezték ki aggályaikat. Tavaly a falomlás miatt a közlekedők ízelítőt kaphattak abból, milyen, ha Kelenföld váltja ki a Délit. Orosz Csaba, a BME Út és Vasútépítési Tanszékének docense a VS.hu-nak kifejtette, ebből kiderült, Kelenföld semmi esetre sem vehetné át a főpályaudvar szerepét: "a Déliben tizenkét vágányon fogadhatnak-indíthatnak vonatokat, míg Kelenföldön ugyanezt öt-hét vágányon kell megoldani". A szakember emlékeztetett, a tavaly megnyílt P+R parkolók miatt nyolc tartalék vágányt elbontottak, 2015 tavaszán ezért több elővárosi járatot is törölni kellett, amikor a Délit ideiglenesen bezárták. Fontos megemlíteni, hogy ez nem a nyári csúcsidőben történt, amikor a Déli forgalma a balatoni és velencei-tavi járatok miatt sokkalta nagyobb. "Röviden annyit mondhatok, hogy jóval több érv szól a Déli megtartása mellett, mint a teljes megszüntetés mellett" - vélte Orosz. A docens mellett a Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozata is a megszűnés ellen foglalt állást, hasonló okokkal.

Lázár a Kormányinfón arról is beszélt, a Nyugati-liget terve alapján egy jelentős zöldfelület kötné össze a Nyugati pályaudvart és az állatkertet. A cél, hogy jobb és biztonságosabb legyen a közlekedés, a zöldfelületek aránya pedig nőjön. A projektről korábban lapunk is megírta, annak keretében sínek felett lebegő park és dombházak épülnének, a Ferdinánd hidat pedig alagútba süllyesztenék. Utóbbi 60-80 milliárd forintba, a pályaudvar főépületének és a vágányoknak az átrendezése ennek többszörösébe kerülne. P+R parkoló is épülne az M3-as bevezető szakasza mellé, így a Kós Károly sétányt lezárhatnák a forgalom elől. Az Ipsos felmérése szerint a fővárosiak 85 százaléka áll az elképzelés mellett, míg a Liget projektet, illetve a Vár kormányzati negyeddé alakítását csupán 9-16 százalék támogatja.