MSZP;Fazekas Sándor;

2016-05-24 14:48:00

"A maffiaműködés legszebb modellje" - Fazekasnak mennie kell

Fazekas Sándornak semmi keresnivalója sincs a Földművelésügyi Minisztérium élén,  amihez csak hozzányúl, azt lerombolja és számos visszaélést lehet tapasztalni földügyekben - jelentette ki sajtótájékoztatóján az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke.

Harangozó Gábor kiemelte: az elmúlt héten olyan agrártárgyú törvények kerültek a parlament elé, amelyek a minisztérium által készített, korábban elfogadott jogszabályok hibáit orvosolják. Ráadásul a négyből három javaslatot országgyűlési képviselő nyújtott be - mutatott rá, azt firtatva: miért fizetnek csomó pénzt olyan minisztériumi szakvezetésnek, amely okozza és nem kezelni a problémákat.

Az ellenzéki politikus bírálta a mezőhegyesi ménesbirtokról szóló törvényjavaslatot is, amit alkotmányellenesnek minősített.
A birtok története Harangozó szerint a maffiaműködés legszebb modellje: egy fontos állami értéket képviselő tevékenység végzését elvették valakitől, majdnem megszüntettek ezzel ötszáz munkahelyet, majd rájöttek, hogy hülyeséget csinálnak. A helyzetet úgy oldották meg, hogy a földet újból államosították és most odaadják a haveroknak, azok folytassák tovább ezt a tevékenységet.

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese alkotmányossági problémaként felemlítette, hogy az Országgyűlés felének támogatását igénylő javaslatban felülírják a kétharmados földtörvény rendelkezését. Kifejtette: a földtörvény szerint 1800 hektár felett állami tulajdonú gazdasági társaságnak sem lehet földterülete, ezt a rendelkezést a ménesbirtokról szóló javaslat felülírja. Közölte azt is, hogy nem vesznek részt a törvényjavaslat vitájában.

Gőgös Zoltán beszámolt arról is, a hétvégén megtámadták egyik népszavazási aláírást gyűjtő, fiatal aktivistájukat. A politikus felszólította a Fideszt, hogy "fogja vissza szkinhedjeit és a verőlegényeit". Kérdésre válaszolva elmondta, a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazáshoz nem élesben gyűjtik az aláírásokat. Azért van kint az ív az aláírásgyűjtő standokon, mert "Kósa Lajos azt hazudja", hogy emiatt a kérdés miatt nincs százszázalékos vasárnapi bérpótlék - mondta, hozzátéve: ezt egy módon tudják cáfolni, ha megmutatják az íveket.

Az elnökhelyettes közölte: "senki nem őrült", pontosan tudják, hogy az Alkotmánybíróság elutasítaná a népszavazási kezdeményezést, mert az nem hatályos törvény ellen irányul. A másik két kérdéshez - az állami földek eladásának tilalmára, illetve az állami cégvezetők bérplafonjára vonatkozó népszavazási kezdeményezésekhez - összegyűjtik a szükséges számú aláírást - mondta.