oktatás;nyomozás;Pukli István;

2016-05-25 17:12:00

Megszüntették a nyomozást Pukli ellen

Bűncselekmény hiányában még hétfőn megszüntette rendőrség a Tényi István magánszemély feljelentése nyomán közfeladati helyzettel visszaélés bűntett gyanújával indított nyomozást – értesült a Népszabadság.

Ahogy a Népszava már beszámolt róla, a pedagógustüntetések egyik arca ellen egy notórius feljelentő, Tényi István tett bejelentést a rendőrségen "közfeladati helyzettel visszaélés bűntett gyanújával". 

A fideszes feljelentőbajnok arra hivatkozott, hogy a Teleki Blanka Gimnázium igazgatójának a tevékenysége miatt kellett felmondania az iskola egyik tanárának. „A felmondását leadó pedagógus veszélyesnek tartotta a megfogalmazásokat, valamint kifogásolta azt is, hogy a média intézményben való nagyfokú jelenléte ellehetetleníti az iskolai oktatást. Ez ellen az intézmény vezetője semmit nem tesz. A helyzetet tulajdonképpen ő maga idézte elő” - írta Tényi a bejelentésében.

Az ügyben a BRFK Bűnügyi Szervek Kiemelt Ügyek Főosztálya Bűnügyi Támogató Osztálya nyomozott, de hétfőn már meg is szüntették azt, bűncselekmény hiányában. Pukli korábban úgy nyilatkozott az Indexnek, hogy az ügyvédje üzeni: bűncselekmény nem történt, ő pedig áll a rendőrségi eljárás elé.