Ausztria;elnökválasztás;Alexander Van der Bellen;

2016-05-26 07:37:00

Elutasítják a szélsőségeket

Semmiképpen sem adna kormányalakítási megbízást a megválasztott osztrák elnök, Alexander Van der Bellen, Heinz-Christian Strachénak, így abban az esetben sem, ha a következő választást az Osztrák Szabadságpárt nyerné meg. Az FPÖ-hívek nehezen nyugodnak bele a vereségbe.

Alexander Van der Bellen megválasztott osztrák elnök tegnap Christian Kern kancellárral és Reinhold Mitterlehner alkancellárral találkozott. A megbeszélésekről azonban semmilyen részletet sem adtak ki – írta az ORF.

Előzőleg Van der Bellen kiemelte, nem ad kormányalakítási megbízást a jobboldali radikális Osztrák Szabadságpártnak (FPÖ). A megválasztott osztrák elnök a német közszolgálati csatornának, az ARD-nek adott interjújában kifejtette, hogy a jobboldali radikális párt a „tűzzel játszik”. Ausztria „egy kis és nyílt ország, amely exportra van utalva. Ezért politikai és gazdasági érdekeinket sem szolgálja az Európai Unióval való konfrontáció” – emelte ki a politikus. Kifejtette, nagyon bízik a múlt héten kinevezett új szociáldemokrata kancellár, Christian Kern új kabinetjében.

A menekültpolitikát illetően a megválasztott elnök a „pragmatikus humanizmus” híve. Bár az európai országoknak kötelességük segíteni a bajba jutottakon, de a felvételi képességnek is vannak határai – mutatott rá. Mint mondta, a bevándorlóknak is vannak kötelezettségeik, s tartaniuk is kell magukat ezekhez. Az osztrák belpolitikai helyzetet nem kívánja dramatizálni a kiélezett eredmény ellenére sem, s nem óhajt megosztott államról beszélni. A CNN-ben reményét fejezte ki, hogy a menekültellenes hangulat Ausztriában megfordul.

Nehéz lesz egyesíteni a rendkívül megosztott osztrák társadalmat Alexander Van der Bellennek. Az FPÖ egyes hívei ugyanis képtelenek belenyugodni abba, hogy a Zöldek által támogatott közgazdász professzor alig több mint 31 ezer szavazattal megverte a jobboldali populista FPÖ jelöltjét, Norbert Hofert. Heinz-Christian Strache FPÖ-elnök Facebook oldalán számos felháborodott hozzászólás volt olvasható. A jobboldali populista tömörülés támogatói „nem békés tüntetésekre” szólítottak fel a köztársasági elnök hivatala, a bécsi Hofburg előtt. Még Van der Bellen lakóhelyének címét is közzétették – írta a Der Standard.

Bár az FPÖ helyben hagyta az eredményt, a szabadságpártiak egyes politikusai már előre heccelték a közvéleményt. Egy nappal a voksolás előtt Herbert Kickl, az FPÖ főtitkára figyelmeztetett arra, „ébernek kell lenni”. A jobboldali radikális politikai erő illetékeseit az zavarta, hogy a két forduló között jelentősen nőtt a levélben szavazók száma. Közismert ugyanakkor, hogy ezen szavazók inkább a baloldalt támogatják, ezért az FPÖ főhadiszállásán már előre „lehetséges szabálytalanságokra” hívták fel a figyelmet.

Tény, hogy többen adták le a szavazatukat levélben. Számuk az első fordulóban a 4,3 millió szavazóból 543 ezer volt, a másodikban pedig a 4,6 millióból 766 ezer. Ez ugyanakkor még nem jelent választási csalást. A SORA közvéleménykutató intézet vezetője, Christoph Hofinger szerint több magyarázata is van a jelenségnek. Egyrészt az, hogy az első fordulót követően sokan azonnal túl akartak esni a voksoláson, úgyszólván le akarták tudni azt, s erre jó lehetőséget adott a levélben voksolás. Másrészt a választás hétvégéjén különösen szép idő volt Ausztriában, így sokan emiatt küldték el postán a szavazatukat.

Strache mintha kettős játszmát játszana. Egyfelől ugyan a Facebookon igyekezett a békés arcát mutatni, aki azt szeretné elérni, legyen béke a társadalomban a megosztó eredmény után, másrészt viszont már békítő megjegyzése után csodálkozását fejezte ki a levélben voksolók magas száma miatt. Ezzel tovább heccelte híveit. Az egyik felhasználó például úgy vélte, „ha Hofer nem győz egyértelmű fölénnyel, az egyértelmű csalást jelent”. Mások azt kifogásolták, hogy a választóurnáknál ceruzát adtak golyóstoll helyett.

Strache oldalán annyi összeesküvés-elmélet látott napvilágot, hogy ez már később a populisták elnökének is kínos lett, s egy sor bejegyzést töröltek. Az FPÖ elnök azt közölte Facebook oldalán, hogy néhány felhasználó olyan kommentárokat írt, „amelyek öszszeegyeztethetetlenek nemcsak a demokráciával, hanem a két jelölttel is”.

Nem mindenki csatlakozott hozzá. Egy internetes petíciót indítottak útjára az FPÖ radikálisai e címmel: „Nem ismerem el elnökömként Van der Bellent”.

Visszatérni a normalitásokhoz
A kiélezett választási kampány után a hétköznapi demokratikus viszonyokhoz való visszatérést szorgalmazta a távozó osztrák államfő, Heinz Fischer, miután fogadta hivatalában Norbert Hofert, az FPÖ elnökjelöltjét. Heinz Fischer leszögezte: nyugodtan és higgadtan kell megbeszélni a nézetkülönbségeket. Norbert Hofer a találkozó után hangsúlyozta: hozzá kíván járulni ahhoz, hogy Ausztria egységes maradjon.