Szerintem;Déli pu.;Déli pályaudvar;

2016-05-28 08:29:00

Rombolás

Úgy vélem, nagyon sok régi épülettől, vagy legalábbis azok megszokott funkciójától meg kell válnunk a nem is túl távoli jövőben a Fidesz akaratából. Ezek közé tartozik például a nagy múltú Déli-pályaudvar is. Fábri Ferenc olvasótársammal teljesen egyetértve bennem is felmerült már korábban a Délivel kapcsolatos hírek olvastán, vajon miért akar annyira megszabadulni a kormány a pályaudvartól szokása szerint figyelmen kívül hagyva a szakmai érveket, és az utasok érdekeit? A Kelenföldi pályaudvar képtelen lenne hosszabb távon átvenni a Déli szerepét, hiszen területe és sínpárjainak száma meg sem közelíti a másikét. Szinte biztos, hogy ingatlanpanama húzódik meg az ügy mögött. Feltehetően szintén ez a szándék állhat a Liget kizsigerelése, a Rádió épületének kiürítése mögött is. Ha rombolásról van szó, nem érdekes semmi más.

A Rádió épülete volt az '56-os események egyik központi, szimbolikussá vált helyszíne. Az '56-os forradalomnak éppen az idén ünnepeljük a 60. évfordulóját, a Fidesz állandóan arra hivatkozik, ha a magyarság szabadságvágyáról szónokol, az akkori forradalmárok jogutódjának tartja magát. Engedjenek még egy megjegyzést: gratulálni szeretnék Bihari Tamásnak a Népszava 2016. 5. 24-i száma 4. oldalán megjelent cikke frappáns címéhez, mely szerint "Marhák jártak a Miniszterelnökségnél". Régen olvastam ilyen szellemes címet, amely egyszerre tudósít egy megtörtént belpolitikai eseményről és egyúttal jellemzi a Miniszterelnökségen dolgozó vezető tisztviselők általános szellemi nívóját.