Lendvai: megrendült az osztrák jólétbe vetett hit

A „boldog Ausztria” csak később érkezett el szabadság és biztonság dilemmájához - írja holnapi jegyzetében Lendvai Ildikó.

De mára elérkezett, és az elnökválasztáson rögvest ketté is szakadt. Fele-fele. Illetve szerencsére pár tizedszázalékkal jófelé billent el a mérleg. Ennyi hiányzott ahhoz, hogy a mi Jobbikunkat és Fideszünket egyszerre mintázó Szabadságpárt jelöltje üljön az elnöki székbe. Akinek pártja Európát is, a „túlzott” demokráciát is, az idegeneket is válogatás nélkül utálja, hazapaterolná a magyar vendégmunkásokat, Burgenlandban ellenük is kerítést húzna. Márpedig ott az elnöknek arra is van joga, hogy kormányt és kormányfőt buktasson, parlamentet oszlasson. Nem babra ment a játék!

Nem babra, hanem náluk is biztonságra. Pontosabban annak ígéretére. Mert az örökké tartó osztrák jólétbe vetett hit megrendült. Előbb a gazdasági világválság sokkja ingatta meg a biztonságérzetet, aztán a migrációtól való ijedelem. A hosszú kormányzásban berozsdásodott és megutált „bécsi elit”, az elkényelmesedett és megszürkült két nagy párt nem tudott elég jó válaszokat adni. Tán nem is lehetett. A végén ide-oda kapkodtak: a volt szocdem kancellár azt hitte, ha a kezdeti tiltakozás után ő is jobbra sasszézik és kerítésezik egyet, ezzel a riadt közvélemény kedvére tesz. De csak kiszámíthatatlanabbnak látszott. Egyre többen kerestek rendet és védelmet hazudó, könnyű bűnbakokat állító új megmentőt. Biztonság mindenek fölött! - kiáltotta Európa egy részével együtt fél Ausztria is. Elhitték, hogy biztonságot majd az ad, ha ajtót-ablakot kulcsra zárnak, ha alávetik magukat valakinek, ha visszamennek az időben.

Ma a biztonság a legkeresettebb áru a politikai piacon. Nagy szükségünk van rá. Csakhogy forgalmaznak hamis portékát is. Biztonságot ígért a hűbéri rendszer is: szolgálj engem, fizess nekem, légy a vazallusom, állj be a seregembe, és én majd megvédelek a várfalaim mögött! De a végén fél Európa elpusztult a nagy- és kiskirályok háborúiban. A mai hűbérurak még gonoszabb játékot űznek. A „nemzet” biztonságáról, a külső ellenséggel szembeni védelméről papolnak, miközben maguk ássák alá az elemi biztonságot a szociális háló szétnyiszálásával. Ördögi körbe kergetnek minket: minél többek alól csúszhat ki bármikor a talaj, minél erősebb társadalmi konfliktusok veszélyeztetik még a jobban élők nyugalmát is, annál többen vágynak támaszra, erős vezérre. Aki majd megmutatja azt is, ki a hibás. Nem ő, - ő aztán semmiben -, és nem is te. Csakis a másik! Mindig a másik. Aki biztosan ott bujkál a fa mögött. Üsd-vágd, tölts és tüzelj a vezényszóra, ettől ugyan nem jobb neked, de legalább könnyebben érzed magad.

Van - volna - a biztonságnak más fajtája is. Ez sem tökéletes védelem a kockázatok ellen, de egyedül képes csökkenteni azokat. A szélviharban nem az véd meg a földre zuhanástól, ha málén fölfelé bámulunk, hanem ha egymásba kapaszkodunk. Európában és itthon is.