Szerintem;devizahitel;

2016-05-31 08:26:00

Becsaptak sokunkat!

Nem szégyellem magam, azért mert hagytam, hogy devizakölcsönt tukmáljanak rám! 2006 szeptemberében pénzre volt szükségem, hogy a gázórát télire visszaköttessem. meg sem fordult a fejemben, hogy uzsoráshoz menjek, az egyik neves bankot kerestem fel. Azi ügyintéző azt mondta: a forint alapú személyi kölcsönt nem tudja ajánlani, mert a feltételeknek nem felelek meg, de a devizában nyilvántartott személyi kölcsönt megkaphatom. „Senki nem tartott pisztolyt a fejemhez”, talán nem kellett volna, pedig nem így van. Lehetetlen helyzetben voltam, mindenképpen kölcsönre volt szükségem.

Körbenéztem, hogy milyen más megoldást tudok találni? A családsegítő és gyermekjóléti munkatárs erősen ajánlotta, hogy télire a fűtést próbáljam rendezni, azonban az önkormányzat ebben nem tud segíteni. Ha nem oldom meg a fűtést elvehetik a tőlem gyerekeimet. Öt lányt neveltem egyedül. A FŐGÁZ a tartozás rendezésére azt a megoldást ajánlotta, hogy az elmaradt, valamint a 2006 decemberéig elfogyasztandó gáz mennyiségének árát egy összegben fizessem ki a visszakötési díjjal együtt. Felvettem hát a banktól a kölcsönt.

Az összege 4 624 CHF volt, azaz 800 000 forint. A havi törlesztő részlet 103, CHF, kevesebb mint 18 ezer forint lett volna 72 hónapon át. Aztán csak nőtt és nőtt… Egyre nehezebben tudtuk fizetni. 5 éven keresztül levonták a havi törlesztő részletet a lakossági folyószámlámról, miután olyan magas lett a törlesztés, hogy nem tudtam kifizetni, a beérkező pénzeimet egy másik banknál lévő folyószámlára irányítottam.

Nem fizetés miatt a kölcsönszerződést a bank felmondta, 2013 augusztus 8-án kelt foglalási jegyzőkönyv szerint 593.138 volt a tartozásom, azóta ez jócskán nőtt a késedelmi kamatokkal. A végrehajtói díjjal együtt összesen 1,2 millió forintot követelnek rajtam. Elkezdetem körülnézni, mások is ilyen helyzetbe kerültek? Milyen megoldást lehet találni? Beléptem a Devizaadósok Érdekvédelmi Szövetségébe, ahol ügyvédek segítségével és sorstársaimmal peres úton próbáltuk igazunkat bizonyítani.

Tudjuk, hogy szándékosan félrevezettek bennünket a bankok. A pereinket azonban felfüggesztették, egyre nehezebbé teszik, hogy a harcot folytatni tudjuk. Azért teszem közzé a saját példámat, mert a gyermekeink jövője szempontjából sem mindegy, hogy milyen lépések következnek devizahiteles ügyben. Segít rajtunk, ha megismerjük, mi hogyan történt, ha ismerjük és támogatjuk egymást.