Bosznia;köztévé;

2016-05-30 22:33:00

Szünetel a köztévé

Hatalmas adóssága miatt június 30-tól ideiglenesen beszünteti adását a bosznia-hercegovinai közszolgálati televízió (BHRT) - erről döntött a BHRT igazgatótanácsa hétfőn Szarajevóban.

A testület ülése után kiadott közlemény szerint a sugárzást az óriási, 25 millió konvertibilis márkát (4 milliárd forint) kitevő adósság miatt kell szüneteltetni. Az országos adónak a fennhatósága alá tartozik az országban lévő két államalakulat, a bosnyákok és horvátok lakta Bosznia-hercegovinai Föderáció, valamint a boszniai Szerb Köztársaság közszolgálati médiája. Az előbbi 16,5 millió konvertibilis márkával, ez utóbbi 8,8 millióval tartozik az "anyavállalatnak". A közlemény szerint emellett az állam nem oldotta meg az előfizetési díjak kötelező befizetését, illetve a közmédia finanszírozását.

Az előfizetés eddig havi négy euróba (1257 forint) került, ám ennek behajtását június végén beszüntetik, a televízió és annak két ága így ettől a bevételtől is elesik. A BHRT vesztesége tavaly meghaladta a 2,5 millió eurót (785,45 millió forint), az idei év első három hónapjában pedig több mint 430 ezer euróval (135 millió forint) kevesebb volt a bevétele, mint az előző év ugyanezen időszakában.

Az igazgatótanács közölte azt is, hogy a kialakult válsághelyzet miatt állandóan ülésezik majd, és a fennálló nehézségekről tájékoztatja az országos és a nemzetközi intézményeket. Arra is figyelmeztettek, hogy június 30-tól Bosznia-Hercegovina lesz az egyetlen európai ország, amelynek nem lesz országos közszolgálati médiája.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az Európai Műsorsugárzók Uniójával (EBU) szemben felhalmozódott adósságok miatt - amelyeket nem tudnak időben törleszteni - veszélybe került a június 10-én kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseinek közvetítése, valamint - amennyiben mégis lesz sugárzás - a riói olimpia eseményeinek vetítése is.