bíróság;diktátorok;Csád;

2016-05-31 10:43:00

Félhetnek a diktátorok?

A Hisséne Habré volt csádi államfő elleni hétfői ítélet után nagyobb az esélye, hogy más afrikai diktátorokat is utolérhet az igazságszolgáltatás hajdani tetteikért – derül ki a BBC által megszólaltatott szakértők elemzéséből. A csádi exelnököt tegnap egy Szenegálban tartott tárgyalássorozat végén sújtották életfogytiglani börtönnel az 1982 és 1990 közti országlása során elrendelt gyilkosságokért és erőszaktevésekért.

A BBC interjúalanyai egyetértettek abban, hogy a mostani ítélet fordulatot hozhat: ez volt ugyanis az első alkalom, hogy egy Afrikában tartott bírói tárgyalás során szigorú ítéletet hoztak a közelmúlt valamelyik politikai potentátja ellen, s ez figyelmeztető jel lehet Habré jó néhány hasonszőrű társának. „Ez történelmi jelentőségű nap Csád számára és egyben egész Afrika számára. Ez leckéül szolgálhat más diktátoroknak is” – nyilatkozta YamasoumKonar, a csádi áldozatok hozzátartozóinak egyik képviselője.

Maga Habré a kilenc hónapos tárgyalássorozat alatt végig tagadta bűnösségét, sőt a bíróság legitimitását sem ismerte el. Tagadta, hogy szerepe lett volna az uralma alatt elkövetett, mintegy 40 ezer politikai gyilkosságban. Sokatmondó tény, hogy a csádi exelnököt „Afrika Pinochetje” néven emlegették, utalva ezzel a hajdani chilei diktátorhoz hasonló módszereire és kegyetlenségére.