Oly gyakran hallani, hogy közhely: a Nyugat ma már eszmék nélküli, kiüresedett világ, ahol semmi más nem számít, csak a fogyasztás. Fogadjuk el egy pillanatra ezt az állítást! Higgyük el, a Nyugat valóban eszmeileg üres, míg más korokban, bezzeg…
Itt van például mindjárt a két világ háború közötti időszak. Akkor, bizony, sokkal több ember volt vallásos, mint ma! És a vallások mellett sokkal többen hittek világi eszmékben is. Például, a fasizmusban; a németek a nemzetiszocializmusban, a fajelméletben, a nacionalizmusban; a szovjetek a sztálinizmusban, miközben nem szűntek meg a demokrácia és a szabadság hadállásai sem. Ugye, milyen szép lehetett akkor? Az eszmék következményei: a világháború, a lágerek. Vagy itt van, példaképpen, a 16-17. század. Akkor aztán mindenki keresztény volt! Igaz, alighanem ez a két évszázad az európai történelem legkevésbé toleráns időszaka, és a Nyugat volt akkor a világ legkevésbé toleráns helye. Mennyi háborút, gályarabságot, máglyahalált hoztak e fanatikusan megélt eszmék! Vagy legyen, mondjuk a 14. század! Még előtte vagyunk a reformációnak és a vallásháborúknak, és előtte a vallásosság 15. századi apályának. A 14. században mindenki vallásos; ebben az évszázadban irtották ki a templomosokat és az albigenseket. Az előbbi inkább politikai tett, az utóbbi politika és vallás szokásos házassága. Az albigensek elpusztítása egyébként egymillió halottat jelent! Arról nem is szólva, hogy az eszmékkel oly teli középkor bármely évszázadában sokkal több esélye volt valakinek arra, hogy erőszakos halállal haljon meg, mint ma. Kell-e még, tovább, visszamenni a múltba? Ha tehát feltételezzük, hogy különböző korokban nem egyforma az elvek és eszmék szerepe, tömeghatása, jelentősége, úgy lehet: az eszmékben szegényebb korok a jobbak.
De vajon valóban eszmék, elvek, hit nélküli a mai Nyugat?
Bár világunk szekularizáltabb, mint valaha, a Nyugat lakóinak fele így is vallásos. A szabadság és demokrácia – kissé meggyengült – bázisát sem lehet lebecsülni. A szolidaritás létező erő, mutatja ezt számos sikeres segélyakció. Történelmi léptékkel vadonatúj a zöld gondolat. Az eszmék piacának szereplője a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali populizmus.
A fentiekből kitűnik: nem hiszek az eszmék nélküli Nyugat frázisában. Úgy gondolom, minden korszakban, minden vallási és világi eszmének voltak ölni is kész fanatikusai; akadtak őszinte, naiv, békés, becsületes hívei. Olyanok, akik hitték az eszmét, de a szavak és tettek egységét nem tudták saját életükben megvalósítani; és olyanok, akiket az elv, az eszmény cinikusainak, karrieristáinak tekinthetünk. És mindig élt emberek tömege, akiknek az életét kitöltötte a munka és a család; akik némi földhözragadt józansággal óvakodtak koruk nagy eszméitől, vagy belelkesedtek és kiábrándultak, visszatérve a szürke hétköznapok robotjához. Nincs hát szó másról, mint a múlt idealizálása, a valaha volt aranykor iránti lélektani szükségletről. De mert az életszínvonal ma Nyugaton magasabb, mint bármikor, a világháború utáni béke Európában hosszú és stabil (harcok a perifériákon voltak), a nosztalgiának, a mainál szebb múlt keresésének nincs más terepe, mint az eszmék világa.
