Amikor a Fidesznél elfogynak az érvek (és elég hamar elfogynak), akkor jön a kommunistázás. Amikor tíz évvel ezelőtt a szocialista és liberális politikusok leleplezték Orbán Viktort, hogy a Magyarországnak járó uniós támogatások megvonását kezdeményezte, akkor a Fidesz elnöke az ügyet „pitiáner, kommunista trükknek” nevezte. Évekkel később „kommunista gazdaságpolitikai gondolkodásként” aposztrofálta azt a felvetést, hogy ha egyszer a vállalkozók adókedvezményéből épül fel az ő felcsúti háza melletti stadion, akkor az valójában közpénzből valósul meg. Amikor pedig Javier Solana a menekültválság kapcsán a magyar miniszterelnöknek nem tetsző véleményt fogalmazott meg, Orbán nemes egyszerűséggel „öreg kommunistának” nevezte a NATO volt főtitkárát. A kommunista jelzőt rendszeresen megkapják az MSZP és más baloldali pártok egészen fiatal politikusai is.
A pejoratív minősítésként használt „szocialista” meg „kommunista” jelzős kifejezések a magyar jobboldalon nem előzmény nélkül valók. Bethlen István például, akinek a jelenlegi rezsim látványos szobrot is emelt a kormányzati bázisnak kijelölt budai vár területén, a maga idejében még az általános és titkos választójogot is „szocialista elképzelésnek" minősítve utasította el. A rendszerváltás idején Torgyán József és Csurka István szélsőséges retorikájában került előtérbe a nem igazán magasröptű kommunistázás, hogy aztán végképp belekövüljön szellemi utódpártjaik, a Fidesz és a Jobbik közös politikai stílusába. A kommunista jelzővel felülmúlhatatlan adu ászként próbálnak mindent és mindenkit letromfolni, aki valami számukra elfogadhatatlan – azaz szabadságot, igazságosságot és létbiztonságot eredményező – dolgot mer kezdeményezni.
Így volt ez legutóbb Kósa Lajossal, a Fidesz egyik prominens vezetőjével is, amikor az egyik kereskedelmi tévé adásában a garantált alapjövedelemről volt szó. A kormánypárt parlamenti frakcióvezetője szerint az állampolgári jogon járó alapjövedelem koncepciója egyenesen a kommunizmust idézi. Pedig nem másról van szó, mint egy olyan rendszerről, amelyben mindazon honfitársainknak, akik egészségügyi, családi, vagy akár gazdasági okok miatt kimaradnak a legelemibb létfeltételek piaci biztosításának lehetőségéből, a szolidáris társadalom automatikusan biztosítson valami garantált, minimális havi juttatást a megélhetésükhöz. Érthető, hogy a Fidesz élesen ellenzi a gondolatot, hiszen az alapjövedelem modellje nem adna lehetőséget a szavazatszerzési céllal kezdeményezett alkalmi jótékonykodásra.
A garantált alapjövedelem nem lenne más, csak a jelenleg bonyolult szabályokkal és elbírálási szempontokkal teletűzdelt, nehézkes és drága szociális rendszer leegyszerűsítése és hatékonnyá tétele. Hogy a leszázalékolt betegnek ne kelljen orvosi bizottságok igazolásáért járkálnia. Hogy a zsákfalvakban tengődőknek ne kelljen megalázó, és egyébként csak kiszolgáltatottságukat és függőségüket erősítő, értelmetlen közmunkáért esedezniük. Hogy a munkanélküliek ellátása ne aktuális politikai szándékoktól függjön. Hogy a szégyenletesen alacsony nyugdíjak egy kissé közelítsenek a túlélést minimálisan biztosító szinthez. A feltétel nélküli (garantált) alapjövedelem a politikai nemzet minden tagja számára egyformán járna, ám mindazok, akik a piacgazdaságban jövedelmet szereznek, formailag e jövedelem részeként kapnák azt meg.
A Bánfalvi István és társai által javasolt garantált alapjövedelem havi 50 ezer forint lenne, valamivel több, mint a legalacsonyabb nyugdíjak és a nehéz instanciákkal megkapható segélyek. Nem olyan összeg ez, amely elcsábítaná a munkavállalót a munkahelyétől, ha van neki. Nem olyan összeg ez, amit a populista ingyen sörhöz lehetne hasonlítani. Nem valami idealisztikus Kánaán eszméje jelenik meg a garantált alapjövedelemben, hanem csak egy új, valóban szociális piacgazdaság modellje, amelyben igazságos a közteherviselés és méltányos a jövedelemelosztás. Ha úgy teszik: egy emberarcú kapitalizmus kisérlete, már amennyiben van ilyen.
A garantált alapjövedelem rendszerét nálunk olyan tekintélyes szakemberek neve fémjelzi, mint Ferge Zsuzsa szociológusé és Surányi György közgazdászé. Az elképzelést a progresszív politikai pártok felelős képviselői is felvállalták. Korózs Lajos szociológus, az MSZP szociálpolitikusa és parlamenti képviselője már a modell megszületésénél is ott volt, Scheiring Gábor pedig egyenesen a demokrácia és a piacgazdaság összeegyeztetésének esélyét látja benne, s következésképpen az új rendszerváltás központi kérdéseként ír, és beszél róla. „Egy szűk korrupt elit az egyik oldalon, egy egyre nagyobb létbizonytalanságban élő tömeg a másikon” – jellemzi precízen a hazai helyzetet a PM meghatározó egyénisége, amely helyzettel minden demokrata szakítani akar. A garantált alapjövedelem a „nemzeti összetartozás” hamis fideszes lózungja helyett az intézményes szolidaritás gyakorlatát kívánja megvalósítani. A világ számos fejlett országában, például Kanadában, Németországban, Finnországban és másutt is komoly erőfeszítéseket tesznek az új szociális rendszer bevezetésére. Egy egészen friss felmérés szerint Európa lakosságának 64 százaléka támogatja az alapjövedelem gondolatát.
Nem valamiféle kommunista illúzióról van tehát szó, ahogyan azt Kósa frakcióvezető megpróbálja beállítani. De az kétségtelen, hogy kísértet járja be Európát – az alapjövedelem kísértete.
