Ausztria;zöldek;bűncselekmények;szélsőségek;

2016-06-01 11:56:00

Egyre több a szélsőséges bűncselekmény

Első ízben tették közzé a szélsőségekről szóló jelentésüket az ausztriai Zöldek. Korábban ezt a dokumentumot rendszeresen közzétette a kormány, a néppárti-szabadságpárti kormány azonban megszüntette a gyakorlatot, s az alkotmányvédelmi jelentésbe integrálták. A környezetvédők azt követelték, hogy a dokumentumot ismét rendszeres időközönként tegyék közzé. Mivel ez a néppárti-szociáldemokrata kormányzás idején is elmaradt, ezért jutottak a Zöldek arra, hogy saját szakállukra adnak ki egy ilyen jelentést. 

Két parlamenti képviselő, Albert Steinhauser és Harald Walser parlamenti honatyák vezetésével tették közzé a mintegy 130 oldalas dokumentumot. Ebben egyrészt az egyes tartományokban történt megfigyeléseket tartalmazza, s hasonlóságokat tár fel az iszlám és a szélsőséges radikalizmus között. Steinhauser riasztónak nevezte, hogy 2010 és 2015 között megkétszereződött az ilyen jellegű bűncselekmények száma.

A menekültválsággal a szélsőjobboldal még aktívabbá vált, s a Facebookot tette meg fontos terepének. Ezzel el is jutott a társadalom egy sor rétegéhez is. A jelentésben az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a szélsőségesek közötti kapcsolatokra is rámutatnak.