fekete doboz;Földközi-tenger;Egyptair;

2016-06-02 07:30:00

Meglett az egyiptomi gép fekete doboza?

Elképzelhető, hogy végre rábukkannak a szerencsétlenül járt egyiptomi utasszállító fekete dobozaira. Az egyiptomi polgári légiforgalmi minisztérium tegnap közleményben jelentette be, hogy a Földközi-tengeren folyó kutatásban részt vevő egyik francia hajó jeleket fogott, amelyeket feltehetően az Airbus A320-as valamelyik fekete doboza bocsát ki.

Az EgyptAir légitársaság Párizsból Kairóba indult járata május 19-én zuhant le, váratlanul eltűnt a radarképernyőről, nem sokkal azután, hogy belépett az egyiptomi légtérbe. A repülőn 66 ember tartózkodott, senki nem élte túl a katasztrófát.

Noha néhány kisebb roncsdarabot, csomagokat és emberi maradványokat már felfedeztek, magát a géptörzset még nem találták meg. A francia haditengerészet hajója, a Laplace kedden érkezett meg a térségbe, ahol a kutatásokat folytatják. Hamarosan egy mélytengeri kutatóhajó is megérkezik, és csatlakozik a kereséshez. Nemrégiben jelentették be, hogy a katasztrófa napján mégiscsak érkezett segélyjelzés a gépről, amelyet öt különböző műhold is fogott. A kutatást időközben egy öt kilométer átmérőjű térségre szűkítették le.

A fekete dobozok megtalálása kulcsfontosságú lenne, hiszen egyelőre nem tudni, mi okozta az A320-as tragédiáját. Az egyiptomi hatóságok kezdetben inkább terrorizmusra gyanakodtak, de azt sem zárják ki, hogy műszaki hiba miatt zuhant le az MS804-es járat. Több hibajelzés is érkezett, füst volt a mosdóban, a pilótafülke szélvédője túlmelegedhetett. A fekete dobozok elemei legalább egy hónapig kitartanak, addig sugározzák a jeleket, de még egy hónap elteltével is lehet esély a megtalálásukra.