szemétszállítás;

2016-06-04 17:08:00

Júliustól 33 településen lehet, hogy hiába várják a kukásautót

Kapitulálnak a szemétszállítással foglalkozó közszolgáltatók. Az első fecskét nyár közepéig továbbiak követhetik, ha az állami kuka-holding nem nyúl gyorsan a zsebébe- olvasható az ATV.hu-n. 

33 polgármesternek írt levelet a héten az Észak-Pest Nyugat-Nógrád Megyei Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft., amelyben sajnálattal tájékoztatják őket, hogy a hulladékgazdálkodásban bevezetett változások nyomán létrejött bizonytalanságok és likviditási problémák miatt, július elsejétől nem tudják ellátni a közszolgáltatásban vállalt feladataikat, vagyis nem megy feléjük a kukásautó. A tájékoztató szerint a Nonprofit kft. a Katasztrófavédelemhez fordul, ilyen esetekben ugyanis nekik van hatáskörük egy másik szolgáltató „kényszerkijelölésére”. Az ATV.hu forrásai szerint azonban, ha a kijelölt közszolgáltató szintén csőd közeli állapotban van, elutasíthatja a felkérést.

Mint a Népszava is megírta, miközben a kormány nagy ívű tervekkel és vállalásokkal rukkol elő, hogy 2030-ig megvalósítsa az uniós hulladékgazdálkodási irányelveket, az államosított szemétszállítás és kezelés káoszba döntheti a rendszert. Sok településen megszűnhet a lakossági hulladékgyűjtés, -szállítás, -feldolgozás a túlzott központosítás miatt.