Nagy-Britannia;Brexit;

2016-06-05 11:24:00

Volt brit kormányfők a Brexit ellen

Közös levélben sürgette a brit Munkáspárt összefogását a Brexit ellen két volt kormányfő, Tony Blair és Gordon Brown.

A két volt miniszterelnök, több más munkáspárti vezető társaságában a Guardian című lapban szombaton közzétett nyílt levélben azt írta: ha a munkáspárti szavazók nem vesznek részt nagy számban a június 23-ra kiírt EU-népszavazáson, akkor többségbe kerülhetnek a Brexit, azaz az uniós tagság felmondásának hívei. Neil Kinnock, Ed Miliband, Harriet Harman és Margaret Becket, akik hosszabb-rövidebb ideig ugyancsak álltak a Munkáspárt élén, szintén aláírták a levelet.

„Ha a Labour szavazói otthon maradnak, Nagy-Britannia kilép az unióból. Ez pedig hatalmas veszteség lenne országunk számára” – írták a korábbi munkáspárti vezetők. „Csak a Labour mentheti meg Nagy-Britanniát a Brexittől!” – figyelmeztettek. A levél megírásának hátterében az állhat a lap szerint, hogy kiszivárgott munkáspárti elemzések szerint a Labour szavazóbázisának mintegy fele nem biztos benne, hogy a Munkáspárt melyik oldalon áll, a kilépést vagy a bennmaradást támogatja.

David Miliband volt munkáspárti külügyminiszter pénteken ugyancsak sürgette, hogy a munkáspárti választók menjenek el szavazni, s e kérdésben a bennmaradás híveinek jobb- és baloldalról közös álláspontra kell helyezkedniük. A Munkáspártnak nem kell tartania attól, hogy e kérdésben összefogjon a konzervatívokkal, ha a középjobb és a középbal valamiben egyetért, az nyugodtan ki lehet mondani, vélekedett a jelenleg egy nemzetközi segélyszervezet élén álló, korábban miniszterelnöki ambíciókat táplált idősebbik Miliband-testvér.