Ausztria;népszerűség;Christian Kern;

2016-06-05 16:17:00

Nőtt az osztrák kancellár népszerűsége

Nőtt az osztrák kancellár népszerűsége, és mintegy kétszer annyian szavaznának rá, mint pártjára, az Osztrák Szociáldemokrata Pártra (SPÖ) a Gallup intézet által vasárnap bemutatott közvélemény-kutatás eredményei szerint. Werner Faymann korábbi kancellár és szociáldemokrata (SPÖ) pártelnök lemondása után Christian Kern május közepén tette le a hivatali esküt, és került ezzel a szociáldemokraták és a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) alkotta nagykoalíciós kormány élére. 

Ha közvetlenül választanának kancellárt, akkor most 47 százalék voksolna Kernre, vagyis három százalékponttal többen, mint a beiktatását követő napokban. Heinz-Christian Strache szabadságpárti elnökre 28 százalék, Reinhold Mitterlehner néppárti alkancellárra pedig 17 százalék voksolna. A felmérés szerint Strache és Mitterlehner támogatottsága egyaránt pár százalékponttal kevesebb, mint két héttel ezelőtt. 

Az új kancellár bejelentéseivel és megnyilvánulásaival most 54 százalék elégedett, a válaszadók többsége, hatvan százaléka, azonban úgy véli, hogy Kern új programja nem hoz érezhető változást az országban, és negyven százalék hisz az új kancellár intézkedéseinek sikerében.

A felmérést 600 ember részvételével, május utolsó hetében készítették.