Erdei: Bacskai ott lesz Rióban

Publikálás dátuma
2016.06.07. 07:52
Erdei Zsolt szerint tanítványa, Bacskai Balázs kiharcolja Bakuban a riói részvételt FOTÓ: SZALMÁS PÉTER
Az utolsó kvalifikációs tornát rendezik az amatőr ökölvívók számára jövő héten. Kovács László, a magyar válogatott szövetségi kapitánya kiemelte: három kvóta a cél. Az amatőr és profi világbajnok, Erdei Zsolt a Népszavának elmondta, tanítványa, Bacskai Balázs számára egyértelmű az olimpiai kijutás, hiszen a világ tíz legjobbja közé tartozik a 69 kilogrammos kategóriában.

A célegyenesbe fordult a riói olimpiai kvalifikáció. A magyar ökölvívó-válogatott az utolsó amatőr kvótaszerzési versenyére készül Bakuban, melyet követően már csak a félprofiknak és profiknak lesz lehetőségük Rióba jutni. Hazánknak bele kell húznia, ugyanis mindössze a 75 kilogrammban versenyző, Harcsa Zoltán váltotta meg a repülőjegyét Brazíliába.

Kovács László szövetségi kapitány elmondta: Azerbajdzsánban elsősorban Csóka Nándor, Varga Miklós és Bacskai Balázs indul jó eséllyel a kvótáért, Nyéki Georgián (64 kg) pedig képes lehet meglepetést okozni. A szakember emlékeztetett rá, hogy Csóka tavaly újoncként Eb-bronzérmet szerzett, míg Varga a pekingi és a londoni olimpián is ott volt már, Bacskai pedig 2010-ben Eb-aranyat nyert, és kiváló formában van.

„Jól halad Balázs felkészülése – fogalmazott lapunknak Erdei Zsolt, korábbi amatőr és profi világbajnok ökölvívó, aki Bacskait készíti fel az olimpiára. – Elsősorban a lábmunkáját próbáljuk fejleszteni, hogy minél ügyesebben és gyorsabban mozogjon. A másik kulcsfontosságú feladat, hogy azt a technikai tudást, amivel rendelkezik, meg tudja mutatni a ringben, ezért az állóképességét fejlesztjük. A célunk az, hogy bárkit le tudjon söpörni csak az erőlétével, ha ehhez párosul a remek technikai tudás, akkor azt gondolom, nem állítja meg senki. Balázs számára egyértelmű az olimpiai kijutás, hiszen a világ tíz legjobbja közé tartozik a 69 kilogrammos kategóriában.”

Bacskai áprilisban botrányos körülmények között szenvedett megosztott pontozásos vereséget a samsuni ökölvívó-kvalifikációs tornán. Akkor az Európa-bajnok bunyós csalódottan nyilatkozott, mint mondta, „hamarabb lesz lottóötöse, mint hogy ringbe léphessen egy olimpián.”

„Hirtelen felindulásból kijelentette: már nem is szeretne kijutni az ötkarikás játékokra. Ha az embert ilyen csalódás éri, tesz meggondolatlan nyilatkozatot – mondta Erdei. – Próbáltam belé lelket önteni, mondtam neki, remek bunyós, s ott a helye Rióban. Lehet, hogy a sors gátakkal teli utat teremt neki, de ha nem adja föl, az élet igazságot szolgáltat, s eléri az álmát. Nem az utolsó esélye Bacskainak Baku, hiszen a félprofikkal még kijuthat, de már Törökországban kvalifikálnia kellett volna magát. Ordítottam Samsunban, akkora csalás volt. Nagyon sajnáltam Balázst, s egy kicsit magamat is, hiszen a hátam közepére sem kívántam Bakut. Kinek lenne kedve még két hétig izgulni, amikor már az olimpiára készülhetnénk.”

A kvalifikációs viadalon 39 kvóta talál gazdára: nehéz- (91 kg) és szupernehézsúlyban (+91 kg) mindössze egy-egy, 49 kilogrammban kettő, a többi hét kategóriában pedig öt-öt indulási jogot osztanak ki. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó-szövetség elnöke a profik és félprofik venezuelai tornájáról azt mondta: még mindig nem kapták meg a hivatalos kiírást, sok minden nem egyértelmű, így az sem, hogy a nevezések után a nemzetközi szövetség (AIBA) kiket enged majd indulni. A lehetséges magyar indulókról a hazai szövetség elnöke annyit mondott, a legnagyobb esélye a jelenleg is aktív hazai profik közül szerinte Szellő Imrének lenne a júliusi versenyen, s őt érdekli is a lehetőség, de indulásához menedzserének, Rácz Félixnek is hozzá kell járulnia.

A magyar küldöttség június 13-án indul Bakuba, ahol pár nap ráhangolódás után június 17-én kezdődik a viadal.

Szerző

Kapcsolódó

Kvótára tör Bacskai

Fakivágások az Orczy-kertben - Flashmobbal demonstráltak a Keletinél

Publikálás dátuma
2016.06.07. 07:15
A földre feküdt aktivisták a kivágott fákat szimbolizálták a Greenpeace által szervezett flashmobon a Keleti pályaudvarnál FOTÓ:
Flashmobot szervezett a Greenpeace a budapesti fák megóvásáért, a mintegy ötperces villámeseményen a környezetvédők a római-parti, a városligeti és az Orczy-kerti tervezett vagy már megkezdett fapusztításokra hívták fel a fővárosiak figyelmét. Míg az aktivisták az utcán fakivágást imitáltak, az Orczy-kertben tegnap folytatódott a fák irtása.

Kidőlő fák robaja, láncfűrészek hangja töltötte be tegnap délután néhány percre a Keleti pályaudvar környékét: aktivisták egy csoportja a Greenpeace Magyarország szervezésében egy látványos flashmobakció keretében hívták fel az emberek figyelmét az esztelen budapesti fakivágásokra.

A cél az volt, hogy a fővárosiak ne csak halljanak a pusztításokról, hanem lássák is azokat; az aktivisták maguk feküdtek a földre a kivágott fák szimbólumaként, mert mint az esemény beharangozójában is jelezték: minden egyes fa halála súlyos veszteség a városnak, és a légszennyezés révén emberi életek sokasága is a tét. "Megmutatjuk, hogy nem felejtjük, mi készül a budapesti parkokban, és erre másokat is emlékeztetünk!" - írták.

Nem mondhatni, hogy a hatalom jelenlegi birtokosai a szívükön viselnék a budapesti zöldfelületek sorsát; a Kossuth térről, a József Nádor térről is pusztulniuk kellett a fáknak, de tavaly a Dagály fürdőnél is drámai pusztítást végeztek, 40-50 éves nyárfákat és platánokat irtottak ki. És még nincs vége: mint ismert, a Liget-projekt keretében több száz fát terveznek kivágni a Városligetben, holott egy idei közvélemény-kutatás szerint a budapestiek 75 százaléka új épületek létesítése nélkül akarja a liget megújítását.

A Római-partra tervezett mobilgát miatt ősszel 1500 fát tüntethetnek el a Duna-partról, itt lényegében egy egész erdőt terveznek megsemmisíteni. Az Orczy-kertben pedig a közvetlenül a Miniszterelnökség alá tartozó Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) bővítése miatt kell pusztulniuk a fáknak.

A fairtásokra tegnap nem csak a környezetvédők flashmobja emlékeztetett. Délelőtt az Orczy-kertnél újból láncfűrészek hangjától lett hangos a környék, folytatódtak a már korábban megkezdett fakivágások, annak ellenére, hogy Horváth József, az NKE főtitkára egy hónapja ígéretet tett arra, hogy amíg az eddigi terveket felül nem vizsgálják, egyetlen fát sem vágnak ki, és a fejleményekről a helyi lakosokkal is egyeztetni fognak.

A parkban 2013 októberében már kivágtak 131 fát, a pusztításról a lakosság és a helyi önkormányzat is csak utólag értesült. A fák egy részét "esztétikai okok" miatt ítélték halálra: például azért, mert takarták az egyetem épületeit. Most az NKE-hez tartozó sportkomplexum építése miatt vágnának ki további 146 fát.

A láncfűrészek zajára azonnal akcióba lendült az Orczy-park fáinak védelmére létrehozott riadólánc, a civil környezetvédők gyorsan a helyszínre értek, megakadályozva a további fakivágást. A favédők által készített fotókon jól látszik, hogy a munkások teljesen egészséges egyedeket vágtak ki. A kiérkező rendőrök igazoltatták az aktivistákat, majd rendőri közvetítéssel folytatódott a vita a favédők és a művezető között. Délután négy óra körül a helyszínre érkezett az NKE főtitkára is, aki újból ígéretet tett arra, hogy nem vágnak ki több fát - legalábbis a jövő hét keddre tervezett lakossági fórumig.

Szerző

Az Origo volt főszerkesztője kerül a Tények Extra élére

Publikálás dátuma
2016.06.07. 07:14
FOTÓ: Népszava
Pálmai L. Ákos, az Origo ex-főszerkesztője lesz a Tények Extra főszerkesztője - tudta meg a hvg.hu.

 A TV2 megerősítette információt, hozzátették, a Tények főszerkesztője továbbra is Kőhegyi Anna. Pálmai korábban már volt a TV2 munkatársa, így többek közt az Aktív szerkesztője. A Comment.com korábban azt írta, hogy Pálmai akár a Tények főszerkesztői posztjára is esélyes lehet, köztudott róla, hogy jóban van a hírigazgatóvá megtett Kökény-Szalai Viviennel. Márciusban jelentették be, hogy Pálmai távozik az Origótól, amikor ott is megtörtént a hatalomváltás: a Telekom eladta a portált a vs.hu által is MNB-botrányba keveredett New Wave Média csoportnak. Az új tulajdonos a Faktor.hu-tól érkező György Bence - Gábor László párosra bízta az Origo irányítását.

Szerző
Témák
TV2 Origo