hulladék;Novák Előd;Vona Gábor;

2016-06-08 16:19:00

Vona reagált Novák Előd távozására

A Jobbik elnöke lezártnak nevezte a személyi kérdéseket szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, ahol a szervezeti reformot nevezte a következő időszak legfontosabb tennivalójának.

Vona Gábor megerősítette, hogy a párt országos elnöksége egyhangúlag döntött arról, hogy Novák Elődöt visszahívja parlamenti mandátumából, azonban ez csak "egyfajta formalitás" volt, mivel a politikus maga jelezte, hogy visszaadja képviselői megbízatását. A lépést indokolva úgy fogalmazott: a bizalmi légkör úgy sérült, hogy nem helyreállítható, a közös munka nem folytatható. Súlyosságához képest mindkét fél méltósággal kezeli a helyzetet - értékelt. Hozzátette: a megüresedő mandátumról őszig döntenek, még mérlegelik, ki tudja a leghatékonyabban segíteni a pártot.

Az ellenzéki pártvezető elmondta, hogy mostantól a strukturális reformokkal foglalkoznak; szeptembertől személyesen irányítja a kormányzati felkészülést és nagyobb hangsúlyt kíván helyezni a nemzetközi kapcsolatok építésére, Volner János pedig átveszi a frakció vezetését. Ismét kiemelte: 2018-ban le akarják váltani a kormányt. Kérdésre elmondta, hogy Dúró Dórával kedden egyeztetett és továbbra is számít a munkájára, Novák Előddel szemben pedig nem indul etikai eljárás.

Arra a felvetésre pedig, hogy Novák Elődöt az alelnöki jelöltállítás során sokan támogatták, azt felelte: a frakció bizalmi szavazása is elég magas arányú volt, hogy egyértelmű helyzetet teremtsen.

Vona Gábort kérdezték Kovács Béla EP-képviselő ügyéről is, amire válaszul közölte: azóta sem kaptak tájékoztatást a hatóságoktól, a politikus pedig azt mondta, hogy nem igazak a kémkedésről szóló vádak. Nagyon várja, hogy ez a jogi ügy véget érjen - folytatta -, s amennyiben a vádak igazak, tudja mi a dolga. "A Jobbikban ügynököknek, kémeknek nincs helye" - jelentette ki. Arra pedig, hogy a képviselő sajtóhírek szerint szexuálisan zaklatta munkatársait, azt válaszolta, nem tud ilyenről, s ha a bíróság erről dönt, akkor tud lépni.