Bulvár;Rékasi Károly;

2016-06-09 10:42:00

Rékasi újra kórházba került

Fájdalmai miatt újra kórházba került Rékasi Károly, aki tavaly nyáron szenvedett motorbalesetet. A karambolban szilánkosra tört a lába, emiatt már többször is meg kellett műteni. A színésznek most ismét kés alá kellett feküdnie, pont azelőtt, hogy a József Attila Színház évadzáró ünnepségén ő vehette volna át a Kaló Flórián-díjat - írja a Blikk.

A színésznek rettenetes fájdalmai vannak, egy évvel a balesete után is, ennek ellenére jó jel, hogy még volt ereje viccelődni is, amikor barátai azzal ugratták, hogy a rezsin akar spórolni, azért van annyit kórházban. 

– Remélem, lassan megszűnik ez a bensőséges kapcsolatom a kórházzal, és mivel ilyen jó időben már nem kell gázra költeni, végre hazamehetek. Hogy a fenébe ne lennének fájdalmaim? Sajnos vannak, de pontosan tudom, hogy nemsokára ez már csak egy rossz emlékként marad meg bennem, és a kínokra nem fogok emlékezni – mondta Rékasi a bulvárlapnak, aki egy évvel ezelőtti motorbalesete óta rengeteg műtéten, rehabilitáción­ és kezelésen esett át, hiszen szilánkosra törött combjában a csont, amit vasakkal rögzítettek, és többször is pótolni kellett az ötcentiméteres letört darabot. 

Rékasi bízik benne, hogy ez most már tényleg az utolsó műtétje volt. "Fantasztikus profizmussal kezelnek, annak függvényében, hogy a szervezetemnek mire van szüksége" – árulta el a Barátok közt sztárja, aki biztos abban, hogy a következő színházi évadra rendben lesz az egészsége, így több mint egyéves kényszerpihenője után végre ismét dolgozhat.

A színész a Kaló Flórián-díjjal kapcsolatban - amit végül felesége, Pikali Gerda vett át - azt mondta, nem számított az elismerésre. "Piszkosul jó érzés. A díjat előlegnek tekintem, és hihetetlenül inspiráló a gyógyulásban" - nyilatkozta Rékasi a Blikknek.