hulladék;Érpatak;Orosz Mihály Zoltán;

2016-06-09 12:17:00

Felmentették az érpataki polgármestert

Hiába titulálja magát egyházfőnek, alapított saját „akadémiát” Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester, mégsem használhatja hamis doktori címét. És bár az ügyészség ezért vádat emelt ellene, az ítélethirdetés napján maga a vádhatóság jelentette ki: ez mégsem bűncselekmény, és felmentést kér. Kérdés: érinti-e ez azon dokumentumok érvényességét is, melyet polgármesterként hamis néven írt alá.

Bűncselekmény hiányában felmentette a Püspökladányi Járásbíróság a közokirat hamisítás bűntett vádja alól Orosz Mihály Zoltánt, elévülés miatt pedig megszüntette a jogosulatlan címhasználat miatti szabálysértési eljárást.

A Debreceni Járási Ügyészség eredeti vádirata szerint Orosz Mihály Zoltán 2012. augusztus 30-án a Debreceni Járási Hivatal Okmányirodájában új okmányt igényelt. Bemutatott egy latin nyelvű oklevelet, amellyel doktori címét igazolta. Az okirat alapján a vádlott neve elé a személy és lakcímnyilvántartásban doktori címet jegyeztek be, illetve az újonnan kiállított személyi igazolványon is a Dr. Orosz Mihály Zoltán név szerepelt. A Debreceni Járási Ügyészség vádirata szerint az érintett teológiai akadémia nem államilag elismert felsőoktatási intézmény, így doktori cím adományozására nem jogosult, melyről a vádlott tudomással bírt.

A vádat azonban az ügyész perbeszédében az utolsó pillanatban módosította. Lőrincz Andrea szerint nem bűncselekmény, legfeljebb szabálysértés történt, így az ügyészség a vádlott felmentését indítványozta. Álláspontja szerint a doktori címet valótlanul és jogtalanul jegyezték be, a személyazonosság bizonyító erejét azonban ez nem befolyásolta, így a vádlott bűncselekményt nem követett el. A doktori titulus ugyanis nem tekinthető sem a családi, sem az utónév részének.

A tárgyaláson Orosz Mihály Zoltán ezúttal sem jelent meg. Amint arról korábban már beszámoltunk, csütörtökön reggel ezért rendőrök lepték el Érpatakot, hogy a polgármestert előállítsák. Helyi forrásaink szerint öt rendőrautó és egy mikrobusz érkezett a faluba. Orosz mindhárom bejelentett lakcímét ellenőrizték, de sehol sem találták. A Püspökladányi Járásbíróságon ez már a hatodik tárgyalási nap volt ebben az ügyben, korábban pedig a Debreceni Járásbíróságon három tárgyalási nap hiúsult meg a vádlott távolmaradása miatt. Csütörtökön a vádlott mellett a védője sem jelent meg, ezért távollétükben folytatták az eljárást.

Az ítélet indoklásában Szilvásy László bíró kiemelte: Orosz Mihály Zoltán alapítója és egyben legfőbb egyházfője volt a Teológiai Akadémiának, amely alapító okirata szerint adományozhat tudományos fokozatokat. Orosz tudta, hogy akkreditált képzést nem szervezhet, államilag elismert doktori címet nem adományozhat. Ezért 2013-ban már a Nyíregyházi Rendőrkapitányság és a Nyíregyházi Járásbíróság is elmarasztalta.

Az ügy kapcsán a bíró egy joghézagra hívta fel a figyelmet: a felsőoktatási törvény nem zárja ki a magániskolák által kiadható belső címeket, de ez nincs harmonizálva a közigazgatási szabályozással. A vádlott így legfeljebb szabálysértést követhetett el, ezt azonban a bíróság nem vizsgálhatta, a szabálysértések elévülési ideje ugyanis két év. Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és a védő a kézbesítést követő 8 napon belül fellebbezhet.

Hogy az ügyészség hosszú időn miért ragaszkodott a most visszavont vádhoz, azt nem tudni.

A döntés nyomán nyitva maradt az a kérdés is, hogy a polgármester által négy éven át doktorként aláírt okiratok - önkormányzati dokumentumok, pénzügyi beszámolók, szerződések, no meg a tömérdek feljelentés – jogi érvényességét mennyiben érinti a visszaélés. Mert most kizárólag Orosz személyi igazolványa ügyében határozott a bíróság.

Szőllősi Gábor érpataki szabadságjogi aktivista - akit Orosz több tucatszor jelentett fel, perelt be, és emiatt 100-nál több napot töltött emiatt a tárgyalótermekben -, a Népszavának az ítélet után nyilatkozott. „Ma bebizonyosodott, hogy Magyarországon a politika irányít mindent. Vannak, akiket a fennálló hatalom a törvények fölé emel, aki bármit megtehet. Remélem a hatóságok hajlandóak lesznek a több hónapos nyomozásukat végre befejezni a gazdasági visszaélésekkel kapcsolatban is. Bár a mai ítélet után nem hiszem, hogy 3-4 év alatt kivizsgálnak bármit is. Esetleg az ellenem tett feljelentéseket.”