Balaton;Polt Péter;luxusingatlan;

Polt Péter 70 milliós luxusvillát vett a Balatonnál

Egy Balaton-parti örökpanorámás luxusingatlanra tett szert Polt Péter - tudta meg a Népszabadság. A 70 millió forintos villát a legfőbb ügyész egyébként nem tüntette fel idei vagyonnyilatkozatában.

Saját homokos strand, 450 négyzetméteres wellnesskomplexum fedett medencével szaunákkal, és pihenőligettel  a négycsillagos Flamingo és a Füred hotel között - így hirdették az ingatlant, amit végül Polt Péter vásárolt meg. A legfőbb ügyész azzal magyarázta, hogy a villa nem szerepel a vagyonnyilatkozatában, hogy a vásárlás 2016-ban történt, így a vonatkozó törvény alapján a 2017-es vagyon­nyilatkozatban fogja feltüntetni.

Polt a Népszabadságnak hozzátette, hogy az ingatlan vételára 70 millió­nál „jelentősen kevesebb volt”, arra azonban nem tért ki, hogyan sikerült kevesebbért hozzájutnia, a meghirdetett két apartmanházban ugyanis 62 és 120 négyzetméter közötti lakások épültek, és a lap érdeklődésére egymillió körüli négyzetméterárat jelölt meg az értékesítő. 

Polt egyébként több ingatlant tüntetett fel tavalyi vagyonnyilatkozatában: övé egy 110 négyzetméteres Pasaréti úti lakás fele, egy 30 négyzetméteres pince Fónyban, egy 708 négyzetméteres művelés alól kivett lovasi terület, valamint 2588 négyzetméternyi szántó, gyep Bárdudvarnokon.