Orbán Viktor;Polt Péter;ügyészség napja;

2016-06-09 14:48:00

Orbán az ügyészség napján is a menekültek ellen kampányolt

Orbán Viktor a Pintér-csomag keddi megszavazása után sem adta fel, hogy minden alkalmat megragadjon a menekültellenes beszédére, amiben persze kiemeli, hogy az emberek védelme a legfontosabb, ezért hozták létre a terrortörvényt. Nem volt ez másként az ügyészség napján sem, a kormányfő még ezen az ünnepségen is arról beszélt, hogy aki képes megvédeni az embereket (a gonosz migránsoktól és a terroristáktól), az fog kormányozni Európában.

A kormányfő a rendezvényen arról beszélt, hogy az elkövetkező egy-két évtizedben fel fog értékelődni a rend, a törvényesség és a rendezettség az európai kultúrkörben. Akkor tudja majd legitimálni magát az európai politikai elit, ha a gazdaság helyett a hangsúlyt a rendre, a törvényességre és a rendezettségre helyezi - fejtette ki -, vagyis az fog kormányozni, hatalmat gyakorolni a kontinensen a következő 10-15 évben, aki képes lesz megvédeni az európaiak biztonságát. 

Polt összegez
A rendezvényen Polt Péter elmondta, hogy tavaly mintegy 120 ezer befejezett nyomozást értékelt az ügyészség, az ügyek felében vádat emeltek.  Ismertette: az ügyészség váderedményessége 93 százalékos volt. Polt Péter közlése szerint az ügyészi szervezet törvényesen, szakszerűen és összességében eredményesen végezte munkáját. "Emelt fővel állhatunk a társadalom elé" - fogalmazott a legfőbb ügyész.

Orbán Viktor azt is mondta, hogy ma Magyarországon a politikai hatalomgyakorlás egyik legfontosabb legitimációs faktora a rend és a rendezettség. "Önök ma az egyik legfontosabb rendszerfenntartó pillér" - fogalmazott az ügyészek előtt a miniszterelnök.

A kormányfő már itt megragadta az alkalmat, hogy a menekültek ellen beszéljen: azt mondta, népvándorlás időszakában a törvények uralma különösen fontos. Szerinte az illegális migráció nyomán kialakult egy "moralizáló diskurzus" Európában, ami súlyos kihívások elé állítja az európai jogrendszert.

A magyar kormány viszont a kezdetektől hangsúlyozza: "a jövevényektől is elvárjuk a törvények betartását". "Aki már érkezése pillanatában ránk rúgja az ajtót, aki már a velünk való első találkozásunkkor törvényt sért, az nem számíthat és ne is számítson barátságos fogadtatásra" - fogalmazott.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy korábban tabu volt Magyarországon például a bírói ítéletek politikai támadása, ma azonban ez már egyáltalán nem szokatlan. Megjegyezte, az 1990-es években az is tabusértés lett volna, ha egy képviselő egy konkrét ügyben megtámadja a parlamentben az akkori legfőbb ügyészt, Györgyi Kálmánt. Ezzel szemben ma már teljesen bevett gyakorlat - folytatta -, hogy magát a legfőbb ügyészt vagy folyamatban lévő ügyeket politikai diskurzus tárgyává tesznek. 

A kormányfő szerint együtt kell élni ezzel a helyzettel, ugyanakkor az ügyészeket arra kérte, ne törődjenek a politikai támadásokkal, ne engedjék, hogy azok befolyásolják munkájukat. Kizárólag a saját lelkiismeretükre és a vonatkozó törvényekre hallgassanak, ne engedjék, hogy "bármifajta nadrágszár- vagy zakóujjrángatás" eltérítse önöket az esküjüktől - hívta fel a jelenlévőket, azt is kérve tőlük, hogy legyenek büszkék a munkájukra.

Az ügyészi életpálya kérdésében azt mondta, a gazdaság teljesítményével összhangban a kormány törekedni fog arra, hogy az ügyészek bérrendszere "méltó és igazságos" legyen. Orbán Viktor azt is hangsúlyozta, hogy az ügyészség intézményi függetlensége a jogállamiság egyik garanciája Magyarországon. E függetlenség természetesen nem azt jelenti, hogy "külön bolygón élünk", egymástól elszigetelve, ahogyan azt sem, hogy "minden szervezet azt csinál, amit akar". Az alkotmányos értelemben vett függetlenség a közjó érdekében végzett közös szolgálatot jelenti - fejtegette.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

MTI Fotó: Máthé Zoltán

Beszédében a kormányfő több olyan adatot is idézett, amelyek szerinte a közbiztonság és a jogrend megerősítése érdekében folytatott együttműködés eredményei is. A regisztrált bűncselekmények száma a 2010-es 436 ezerről 2014-re 329 ezerre csökkent. Ez idő alatt a regisztrált elkövetők száma 129 ezerről 108 ezerre mérséklődött. A büntetett előéletű elkövetők száma 2010 és 2014 között 34 ezerről 23 ezerre esett vissza - ismertette a számokat a miniszterelnök, kiemelve emellett, hogy a váderedményesség évről évre emelkedik. Megemlítette végül, hogy az új alkotmány mellett a nagy törvénykönyvek is megújultak az elmúlt években, egyúttal jelezte, hogy a következő egy-másfél évben az új eljárásjogi törvények ugyancsak megszületnek.

Orbán azután sem ereszti el a menekültellenes rigmusokat, hogy kedden az Országgyűlés megszavazta a Pintér-csomagot, melynek értelmében gyakorlatilag teljhatalmat adtak a kormánynak. A képviselők támogatása pedig egyenlő azzal, hogy adott esetben a rendkívüli állapot kihirdetését is megszavazzák Orbánéknak, akik onnantól kezdve tényleg azt csinálnak, amit akarnak.

Pontosabban: az új alaptörvényi cikk értelmében az Országgyűlés a kormány kezdeményezésére terrortámadás veszélye vagy terrortámadás esetén meghatározott időre kétharmaddal terrorveszély-helyzetet hirdet ki, ugyanakkor rendkívüli intézkedések bevezetésére hatalmazza fel a kabinetet. A kormány rendeletet alkothat, törvényeket függeszthet fel, rendkívüli intézkedéseket hozhat, vagyis rendeleti kormányzást vezethet be, ami Orbán Viktor régi álma.

A kabinet lépéseiről azért tájékoztatni kell a köztársasági elnököt és az illetékes parlamenti bizottságokat és a rendkívüli helyzet legfeljebb 15 napig tarthat, ám azt a parlament kétharmaddal meghosszabbíthatja. Ha a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok alkalmazása nem elegendő, a fegyverhasználatra feljogosított honvédséget is be lehet vetni belföldön, ám a "terrorveszély-helyzet nem jár együtt szükségképpen a Magyar Honvédség felhasználásával" - mondja ki az alaptörvényi cikk. Ehhez szintén kétharmaddal módosítani kellett a rendőrségi, a nemzetbiztonsági szolgálati és a honvédelmi törvényt, amelyekben szintén bevezetik a terrorveszély-helyzet kategóriáját. Ha a parlament elrendelte a terrorveszélyhelyzetet, akár az országon belüli utazást is korlátozhatják.