Előfizetés

Az FNA-ról egy szóvivőnek

A június 7-i Népszavában jelent meg írásom a Feltétel Nélküli Alapjövedelemről (FNA) és az idevonatkozó svájci referendumról, amelyre gyorsan reagált Tordai Bence a Párbeszéd Magyarország szóvivője. Válaszcikke június 10-én ugyancsak e napilapban került közlésre. A PM politikusa nehezményezi, hogy az FNA–kísérletek sorolásakor csak a holland, a finn és a kanadai példákra hivatkoztam, és - tájékozatlanságomból eredően - nem foglalkoztam a namíbiai, az indiai és a brazíliai kezdeményezésekkel. Bevallom férfiasan, a brazíliai modellről nem hallottam, a namíbiait meg az indiait pedig abszolút fölöslegesnek tartottam megemlíteni. Szerény ismeretem szerint ugyanis a namíbiai kísérleti projektet segélyszervezeti-, alapítványi- és egyházi finanszírozás táplálja és tartja életben. Ez nem baj, sőt, akár követendő is lehet, de semmiképpen nem minősíthető közvetlen - költségvetést érintő - állami szerepvállalásnak. Az 1280 milliós (a Föld népességének 17 százaléka) Indiát pedig nem éreztem „méretarányos” etalonnak. Jelzem, hogy az indiai kísérlet is faluközösségi szintű, és a forrást itt sem a központi költségvetés, hanem az UNICEF, illetve az ENSZ Fejlesztési Programja biztosítja. Most is úgy gondolom, hogy - tekintettel a namíbiai és az indiai társadalom tőlünk eltérő hagyományaira, felépítésére és fejlettségére – forduljunk ebben a kérdésben is inkább Hollandia vagy Finnország felé. Ez nem azt jelenti, hogy az FNA-val foglalkozók ne elemezzék az ázsiai és afrikai országokban felgyülemlett tapasztalatokat, de ha a PM politikusai Magyarországon népszerűsíteni akarják a gondolatot, jobban teszik, ha az öreg kontinens jóléti államaira hivatkoznak és nem az elmaradott, szegény országokra. Egész más célt szolgál(hat) az alapjövedelem Hollandiában, mint Indiában. Ezt talán nem kell magyaráznom.

Tordai Bence azért is megró, mert nem volt tudomásom arról, hogy a PM szakértői már évekkel(!) a LÉT 2014. januári dolgozata előtt tanulmányozták a kérdést. (Jelzem: a PM 2013-ban alakult.) De ettől eltekintve: miért kellett volna tudnom arról, hogy egy frissen alakult politikai párt szakértői stábja mit kutat, mit tanulmányoz? Mindenesetre a PM Alapnyilatkozata egyetlen szót sem veszteget a FNA-ra, a Közpolitikai 13+1 pontjuk egyik mondatában pedig Garantált Minimumjövedelmet (GMJ) említenek, ami viszont nem azonos az FNA-val. Az FNA-ban ugyanis csaknem mindenki részesülhet, ezzel szemben GMJ-t kizárólag a rászorultak kaphatnak. A PM vitairata - az FNA és a GMJ speciális ötvözete - a LÉT független szakmai munkacsoport anyagára épül. Az nem vitatható, hogy néhány új ötlettel és elemmel bővítették a LÉT dolgozatát, de azt „saját tanulmánynak” minősíteni enyhe túlzás. Ahogy az is, hogy a PM parlamenti képviselője a 2017. évi állami költségvetésre vonatkozó módosító indítványát az alapjövedelem koncepciójára építve nyújtotta be. Azt nyilván nem remélte a képviselő, hogy kezdeményezését a kormánypártok elfogadják, de meggyőződése szerint realitása lenne/lehetett volna az FNA - vagy annak bármilyen változata - jövő évi bevezetésének. Úgy érzem, hogy a PM parlamenti akciója nem szakmai, hanem politikai megfontoláson alapult. Apropó - biztos, ami biztos – jövőre is előállnak az Országgyűlésben a javaslatukkal?

Zárszó. Az alapjövedelemmel kapcsolatos sommás véleményem nem változott: az intézmény hazai bevezetésére gazdaságunk és a társadalmunk még nem készült fel. Mások eltérő véleményét viszont tiszteletben tartom.

Európa szélei

Lassan már a terroristák se nagyon tudnak mit hozzátenni a francia helyzethez. Megállapítható, hogy a fociultrák elvették az Iszlám Állam (IS) munkáját: mire kimennének a Marseille utcáira akciózni, ég a fél város, mindenhol füst és véres emberek. Amúgy is perceken belül laposra vernék őket az ittas angolok vagy oroszok. Érthetetlen, a franciák miért az IS-től tartottak a legjobban, hiszen a veszély közelebbről, Európa két széléről is érkezhet. Hol vannak ehhez képest a "megszálló, barbár emberevő" menekültek? Az angoloknál lejjebb talán csak a részeg ruszkik állnak az evolúcióban. De most majd eldöntik! Piaci rés van itt kérem: simán lehetne rendezni ultráknak stadionverekedést kávéházi székekkel, sörösüvegekkel, amit közvetíthetne a tévé. Jelentkező lenne rá, és sokan néznék is, szurkolnának - és persze verekednének. A rendre sem feltétlen kéne annyira ügyelni, csak figyelni kell, nehogy random focimeccsek törjenek ki a nézőtéren. A kapunál mindenképp kellene valami ellenőrzés, nehogy valaki véletlen labdát vihessen be! A vénaszkennerrel meg ellenőriznék, hogy csak priuszos, korábban már kitiltott szurkolók mehessenek be, mert zöldfülűeknek semmi keresnivalója a küzdőtéren. Sok szabad stadionunk van, legalább lenne valami hasznuk is!

Az UEFA hivatalos vizsgálatot rendelt el az oroszok ellen, az angol szövetséghez nem mernek nyúlni; várható volt. Valamit tényleg kéne tenni, mert úgy látszik, hogy az orosz utakon működő Taigetosz nem elég hatékony. Egy ilyen eljárásnak az is lehet a vége, hogy kihajítják a válogatottat az Eb-ről, teljesen jogosan. Ugyanakkor elszomorító, s egyben ijesztő, hogy Oroszország két év múlva világbajnokságot rendez. Ha itt így viselkednek, mi lesz majd ott, ha nem csak a pénzes szurkoló balhézik, hanem az utolsó alkoholista börtöntöltelék is meccs közelébe juthat. Hiszen a kemény orosz ultrák most éppen a Krímben "nyaralnak". Vagy Szíriában ütik el az idejüket, és bombázzák a kórházakat. Franciaországba csak a második vonalbelieket küldte a cár atyuska.

Európa az oroszokra nincs felkészülve, sem katonailag, sem kulturálisan, sem futballesemény rendezése kapcsán. Ezek a mi barátaink!