kéményseprők;Alkormánybíróság;

2016-06-13 15:18:00

Tovább küzdenek a kéményseprők

Az Alkotmánybírósághoz fordulnak a kéményseprők az eddig évente végzett kéményellenőrzések két évre történő ritkítása miatt - jelentette be a Kéményseprők Országos Szakszervezetének (KOSZ) elnöke hétfőn, Budapesten a Belügyminisztérium előtt tartott sajtótájékoztatón.

Vámos Csaba elmondta, hogy meggyőződésük szerint alaptörvény-ellenes a pénteken kihirdetett, július elsejétől hatályos belügyminisztériumi rendelet, amelyben két évre ritkították az ellenőrzéseket, mivel ez sérti az állampolgárok egészséges, biztonságos élethez való jogát. A leggyakrabban azoknál a kéményeknél fordulnak elő balesetek, szén-monoxid-mérgezés, amelyek ellenőrzését a mostani jogszabály kétévesre ritkítja, a nyílt égésterű, gázüzemű tüzelő berendezésekét. Elmondta, nemzetközi tapasztalatok szerint is ott sokkal kevesebb a balesetek száma, ahol gyakoribbak ez ellenőrzések.  

Mint elhangzott, fenntartják népszavazási kezdeményezésüket is, amelyben azt kérdeznék meg, "egyetért-e ön azzal, hogy a kormány törvényben biztosítsa a legalább évenkénti kéményellenőrzést függetlenül a kémény- illetve tüzelőberendezés típusától?". Király András, a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) elnöke kiemelte: a szakmával nem egyeztetett rendelet nemcsak a lakosság biztonságát veszélyezteti, hanem a mintegy ezer kéményseprő fele el is veszítheti az állását ennek következtében.