Bulvár;műtét;Németh Kristóf;

2016-06-15 23:26:00

Megműtötték a Barátok közt egykori sztárját

Németh Kristófot operálni kellett, ám saját felelősségre hamar el is hagyta a kórházat. A Barátok közt egykori sztárja a Ripostnak nyilatkozott a műtétjéről, de közösségi oldalán is megnyugtatta rajongóit, miszerint már jól van.

– Korábban volt egy színpadi sérülésem. Semmi komoly, csak alaposan beütöttem magam és keletkezett egy vérömleny az ütés helyén, ami műtéti beavatkozást igényelt. Tekintettel arra, hogy folyamatosan táncos próbáim vannak a Billy Elliottal, nem igazán lehetett halogatni a dolgot - árulta el a bulvárlapnak a színész, aki reménykedik benne, hogy nem kell majd miatta lemondani az előadást. "Egynapos műtét volt, és végül nem maradtam sokáig bent, mert inkább az otthoni lábadozást választottam. Pénteken megyek kontrollra, amikor is kiderül, hogy színpadra tudok-e állni aznap este a Játékszínben, ahol előadásom lesz" - nyilatkozta a Játékszín volt igazgatója.

A színész közösségi oldalán is megmutatta lábadozását: