Előfizetés

Fizetősekké válhatnak a balatoni szabadstrandok?

Publikálás dátuma
2016.06.16. 14:30
Illusztráció/Népszava fotó
A Párbeszéd Magyarországért (PM) arra szólítja fel a kormányt, hogy adja vissza az idegenforgalmi adóhoz járó teljes kiegészítést azoknak az önkormányzatoknak, amelyek szabadstrandot tartanak fent.

Tordai Bence, a párt szóvivője sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet, hogy a költségvetéssel együtt a parlament egy olyan módosítást fogadott el, ami egyharmadával csökkenti az önkormányzatok idegenforgalmi adóhoz járó állami kiegészítést. A PM-es politikus kiemelte, hogy a források elvesztése miatt az önkormányzatoknak megszorításokat kell alkalmazniuk, például több balatoni önkormányzat is jelezte, hogy fizetőssé teszik a szabadstrandokat. Tordai Bence szerint az lenne a normális állapot, ha nyaranta minden magyarnak lehetősége lenne ingyen eljutni a természetes vizekhez.

Közben az ÁNTSZ ma közleményt adott ki, miszerint kiváló a vízminőség a legtöbb szabadvízi strandon. Az Európai Unió értékelési rendszere szerint a magyarországi tavaknál és folyóknál lévő strandok kevesebb mint öt százalékánál van gond a vízminőséggel, a szabadvízi fürdőhelyek többsége kiváló minősítést kapott - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. Az Országos Közegészségügyi Központ (OKK) összesítése szerint az országos helyzetkép is alapvetően pozitív, a fürdőhelyek vízminősége folyamatosan javul - tették hozzá. Kiváló minősítésű a balatoni fürdőhelyek többsége, a Fertő tó és a hévízi tófürdő is. 

"Közszolgálati adó egy szűk üzleti kör birtokában?"

Döbbenettel olvastuk az MTVA tegnap délutáni közleményét, amellyel a Petőfi Rádió megváltozott szerkesztési elvei, hangneme és stílusa elleni tiltakozók nyílt levélére adott választ - írja közleményében Komlósi Csaba, az LMP kultúrpolitikai szakszóvivője.

Ebben ugyanis - így a közlemény - többek között azt állítják, hogy a csatorna működése egy szűk gazdasági érdekkör hasznát szolgálta. Hogyan történhetett ez? Hogyan szolgálhatta egy közszolgálati rádióadó egy gazdasági érdekkör céljait? Miért csak az MTVA megalakulása után öt évvel tűnik ez fel? Milyen felelősség terheli ez esetben az MTVA mindenkori vezetését? Ha ténylegesen ez történt, akkor miért nem beszélnek legalább egyenesen és nevezik néven azokat, akik a szerintük a közszolgálati adót saját gazdasági céljaik érdekében használták fel?  Vagy az aláírók mindegyike részese ennek?
Sokkal inkább úgy tűnik, hogy az MTVA részéről itt csak egy ócska blöffről, hogy egy alaptalan rágalomról van szó, amivel megpróbálják hitelteleníteni a tiltakozást, lejáratni a tiltakozókat, akik jó szándékúan egy általuk megőrzendőnek tartott érték mellett próbálnak kiállni.

Előzmény: az MTVA válasza a tiltakozók levelére

A Petőfi Rádió – minden magyar előadó nagyszínpada!

A Petőfi rádió továbbra is a magyar könnyűzene és a magyar előadók érdekeit tartja szem előtt. Kivétel nélkül, mindenkiét. Országos rádióként az a feladatunk, hogy a legismertebb előadók legnépszerűbb dalai mellett bemutatkozási lehetőséget adjunk feltörekvő és pályájuk elején álló, esetleg évek óta a pályán lévő, bár kevésbé ismert zenekaroknak is. A nemrég megjelent nyílt levél is bizonyítja, hogy erre a feladatra továbbra is szükség van.

Az aláírók személye és a Petőfi vállalása is bizonyítja, hogy egy fontos és hasznos misszióról van szó, amit mi sem bizonyít jobban, mint az aláírók személye és a Petőfi aktuális játszási listája:

A 30Y, Bagossy Brothers Company, Blahalousiana, Cloud 9+, Fish!, hiperkarma, Honeybeast, Hősök, Irie Maffia, Kiscsillag, Margaret Island, Punnany Massif, Quimby, The Biebers, Supernem, Szabó Balázs Bandája, Wellhello, az Anna & the Barbies, Babel, Belmondo, BioRoBoT, Bohemian Betyars, colorStar, Elefánt, Esti Kornél, Firkin, Fran Palermo, Ivan& The Parazol, Jónás Vera, Experiment, Kéknyúl Hammond Band, Kerekes Band, Kistehén, Kolin, Köles Elza, Lóci játszik, Manoya, Mary PopKids, Moonguz and the Magnet, Neo, Paddy & The RATS, Run over Dogs, Soerii & Poolek, We are Rockstars együttesek dalai rendszeresen szólalnak meg a rádióban.

Ahhoz azonban, hogy a Petőfi rádió továbbra is a leginnovatívabb adó maradjon a hazai rádiós piacon, arra is szükség van, hogy a legfrissebb slágereket, a világban történő zeneipari változásokat, trendeket is bemutassuk.

Az ebben rejlő sokszínűségtől nem félni kell, mert abban ugye mindannyian egyetértünk, hogy mondjuk egy Dér Heni mellett jól megfér egymással egy Belmondo nevű zenekar. Úgy tűnik azonban, hogy létezik az a szűk, üzleti kör, akik ( amúgy: a "szűk, üzleti kör"  után "amely" írandó egyes számban - ha már sajtóosztály - a szerk.) eddig haszonélvezői voltak a Petőfinek, nehezen fogadják el a változásokat. A nyílt levél ezeknek a közreműködőknek a sugallatára született és egyáltalán nem fedi le a magyar könnyűzenei élet egészét.

Persze minden átalakításban benne van, hogy egyesek lemorzsolódnak, mások pedig csatlakoznak egy adott médiumhoz. Egyelőre azok vannak többen, akik a felfrissített Petőfihez pártoltak.

Az, hogy a Petőfi kitárta a kapukat és egy zárt kultúrgettóból nyitott és meghatározó adóvá vált, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az átalakulás óta megsokszorozódtak a dalpremierek, 30%-kal több a magyar zene, mint egy évvel korábban és létrejött egy olyan egyedülálló 5 órás műsor – a Dalra Magyar - amire nem volt példa a hazai rádiózás történetében. Ráadásul az új szignálok, az új műsorok is továbbra is azt erősítik, hogy a Petőfi még mindig a magyar piac trendteremtő rádiója.

Mindenkit arra biztatunk tehát, hogy maradjanak a Petőfin és hallgassanak bennünket!

MTVA Sajtóosztály