Közkincsből magánkincs?

Ebben az országban nem érdemes piti tolvajnak szegődni. Számtalan példa igazolja, hogy azonnal lebukik, aki elemel egy kiflit a boltban (lásd Selmeczi szenátor asszony esete), és ezerrel nyomozni kezd a rendőrség akkor is, ha mondjuk a Képviselői Irodaház egyik raktárosa „magáévá tesz” néhány laptopot. Nem akarom persze védeni a tolvajokat, nagyon jól teszi a rendőrség, ha a lehető leggyorsabban megfogja a csibészeket, de...

Két napja arról írtunk, hogy a Kósa-városban, a debreceni MODEM raktárából szőrén-szálán eltűnt egy Csontváry-festmény, aminek a becsült értéke úgy 100 millió forint lehet, s hogy a tolvaj ne menjen „üres kézzel” elvitt még egy tusrajzot is. A kettő együtt 134 millió. A rendőrség nyomozott, nyomozgatott, aztán feladta. Bűncselekmény hiányában (!) lezárták az aktákat. A képtárra Kósával jó kapcsolatot ápoló, egykori rendőrkapitány cége „vigyázott”. A kárt kifizette a biztosító.

Semmi látnivaló, tessék tovább menni!

Aztán azt is megírtuk, hogy eltűnt a Magyar Nemzeti Bank milliárdokat érő éremgyűjteménye. Amíg nem Matolcsy „uralkodott” a bankban, addig a látogatóközpontban lehetett megtekinteni a párját ritkító gyűjteményt. Az elnököt zavarták a „civilek”, tárgyalót csináltatott a kiállítás helyére. Az éremgyűjteményt állítólag leltárba sem vették, a sorsáról senki nem tud semmit. Ismerve Matolcsy unortodox felfogását, a közkincsből akár magánkincs is lehetett. Nyomozás nincs.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerében Magyarországon aki kicsit lop, tuti, hogy börtönbe kerül, aki milliárdokat emel el a közösből, nagy eséllyel megússza.

Olyankor a rendőrség úgy gondolja, semmi látnivaló, menjünk tovább.