Világtendencia a nagy bentlakásos intézmények megszüntetése és a bennük élő fogyatékos emberek kisebb otthonokba költöztetése, ahol sokat javulhat az életminőségük - hangsúlyozták az utóbbi évek legnagyobb, uniós támogatással megvalósított hazai fejlesztési programjának nemzetközi záró konferenciáján a felszólalók. A kontinens 743 millió lakosából 80 millióan élnek valamilyen fogyatékossággal, a 2011-es népszámlálási adatok szerint közülük 491 ezer magyar honfitársunk.
A 2013-ban indult „kiváltási” program segítségével 6 nagy intézményből 700 felnőtt költözhetett lakásotthonokba, ahol családias környezetben gondoskodnak róluk külön felkészített szakemberek. Csepp a tengerben, de csak az első csepp, hiszen a humántárca és a fejlesztések megvalósításával megbízott Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Nonprofit Kft. (FSZK) és szakmai partnere, a KézenFogva Alapítvány már a következő csomagot készíti elő. Nyitrai Imre, a szociális államtitkárság helyettes államtitkára a konferencián közölte, 35 milliárd forintos uniós forrásból 3500 fogyatékos személy korszerű ellátását akarják megoldani ebben az uniós költségvetési ciklusban, szeptemberben írják ki a pályázatot. A végső cél minden, állandó közösségi ellátásra szoruló fogyatékkal élő lakásotthonba költöztetése, de erre csak 30 év alatt lesz képes a magyar ellátórendszer.
Nő a civilek és az egyházak szerepe
A szociális törvény alapján többféle ellátási forma működik Magyarországon. A fogyatékosoknak a lakásukon nyújtott támogató szolgáltatás mellett a legáltalánosabb a napközbeni ellátásuk, amit a tízezer főnél nagyobb településeken köteles megszervezni az önkormányzat. A KSH egyik tavaly nyári kiadványa szerint ugyanakkor a nagy településeknek csak a 71 százaléka oldja meg ezt a feladatot, a kisebb községekben és falvakban pedig csak 40 százalékos ez az arány. A statisztikai adatokból az is kiderült, hogy a nonprofit szféra és az egyházak egyre nagyobb szerepet vállalnak ezekből a feladatokból.
Az önmaguk ellátására nem, vagy csak folyamatos segítséggel képes embereket tartós bentlakást biztosító intézményekben helyezhetik el. Az ötvenes évek óta megszokott régi kastélyépületek, kúriák szép, de korszerűtlen feltételeket nyújtanak, ezeknek a kiváltásáról szól a most záródó „Új dimenziók a fogyatékos személyek szociális ellátásában” című projekt. A lakóotthonokban, többnyire átalakított családi házakban legfeljebb tizennégy rászoruló élhet együtt nyitottabban, független életvitelt folytatva. A tartós bentlakásos intézményekben 2013-ban összesen 16 500 férőhely volt – ehhez kell viszonyítani a 700 férőhelyes lakóotthon fejlesztést.
A július végén záruló első program keretében a TÁRKI kutatói átfogó felmérést készítettek, amelyben azt tárták fel, mennyire tér el egymástól a bentlakásos szociális intézményekben, a lakóotthonokban, illetve a saját családjuk körében, magánotthonokban élő fogyatékos emberek életminősége. Másrészt azt mérték fel, hogy melyik ellátási forma a leginkább költséghatékony. A vizsgálatba értelmi fogyatékos, autista, halmozottan értelmi sérült és pszicho-szociális fogyatékossággal élő felnőtteket vontak be.
Családban a legolcsóbb
Az eredmények azt igazolják, hogy minél önállóbb életet élhet a fogyatékos ember, annál jobb az életminősége és ebből a szempontból a családotthoni elhelyezés a legmegfelelőbb mindegyikük számára. Első hallásra furcsa tények derültek ki, például hogy a családban élők közül dolgoznak a legkevesebben, ők jutnak hozzá legritkábban fejlesztő szolgáltatásokhoz, legkevésbé ők kezelhetik a saját pénzüket, de az autisták felében ebben a közegben a legnagyobb az aggodalom amiatt is, hogy bántani fogják őket, és a családban vannak a legkevésbé tisztában a saját jogaikkal, ott mozognak a legkevesebbet.
Persze sok kérdést felülír, hogy a szülők, rokonok közelében a legjobbak a társas kapcsolataik, érzelmi kötődéseik, de a szolgáltatásokhoz való hozzáférés hiánya figyelmeztető jelzés az államnak, hogy az otthon lakó fogyatékossággal élőket sokkal jobban kellene segítenie. Már csak azért is, mert nem meglepő módon a TÁRKI kutatói azt is bebizonyították, hogy a családban történő gondozás a legolcsóbb, hiszen a szülők nem piaci fizetést kapnak a munkájukért, miközben ugyanúgy legalább napi 7 órát töltenek ápolási vagy gondozási feladatokkal, mint az intézményekben dolgozó szakemberek.
Új finanszírozási modell
Luk Zeiderloo, a fogyatékos személyek szolgáltató szervezeteinek európai szövetsége ügyvezetője a kutatási eredményeket kiegészítve arról beszélt, hogy az egyik legfontosabb feladat a családot megtanítani arra, hogyan tudják növelni a fogyatékos családtag önállóságát. Szólt arról a nemzetközi tendenciáról is, miszerint az intézmények finanszírozása helyett jobb tapasztalatok vannak a fogyatékos személy pénzügyi támogatásában, amikor az erre képes egyén vagy a család eldöntheti, hogy az összegből milyen gondozási vagy fejlesztő szolgáltatást vegyen igénybe. A világ tehát nemcsak más ellátási struktúra, hanem új finanszírozási modell felé is mozdul, ezeket kell követni Magyarországnak is.
