tüntetés;betegek;színpad;Sándor Mária;

2016-06-17 10:37:00

Kik lesznek a színpadon? - Meglepetéssel készül a tüntetésre Sándor Mária

Több ezer embert vár július elsején a Kossuth térre a feketeruhás ápolónő, aki kevésnek tartja az egészségügyi dolgozók fizetésemelését. Sándor Mária a Népszabadságnak nyilatkozva azt mondta: amit a kormányzat és a tárgyalók megállapodásából nyilvánosságra hoztak, az megosztó és igazságtalan, de legfőképpen kevés.

Persze minden pénznek örülünk, ami az ágazatban dolgozóknak jut, csakhogy ezúttal sem kap mindenki, miközben az egészségügyben teammunka van. A háttérszolgáltatásokat nyújtó munkatársainkat – az orvosi műszerészeket, a karbantartókat, a sterilizátorok mellett, a konyhán, a mosodákban dolgozókat – kilencedik éve hagyja ki a kormány a béremelésből – tette hozzá a feketeruhás nővér. Valójában tehát ez a béremelés nem teszi okafogyottá a július elsejére szervezett demonstrációt, aminek kapcsán Sándor Mária hangsúlyozza:  az nem is a bérharcról, hanem a betegek kiszolgáltatottságáról, a nem méltó ellátásukról, a nem működő egészségügyről szól.

Igaza van Dénes Tamás szakszervezeti vezetőnek, amikor azt mondja, hogy a 107 ezer forintos bértöbbletéből még nem lesz jobb, biztonságosabb az ellátás. Nem oldódnak meg a kórházak eladósodásához vezető problémák sem. Ez a béremelés nem egyéb, mint tűzoltás – mondja az interjúban az ápolónő. A demonstráció részleteiről szólva pedig elárulta a meglepetések egyik epizódját:  a színpadon nem politikusok vagy hivatásos szónokok beszélnek majd, hanem a betegek és a rokkantak képviselői. "A megmozduláshoz sok művész is csatlakozott, de volt olyan, aki azt mondta: jönne, ám saját egzisztenciája védelmében mégsem teheti. Több ezer embert várnak, és ígérik, hogy este hattól másnap reggel hatig senki sem fog unatkozni." - tette hozzá.

A teljes cikk itt olvasható.