Bádog, románok, szeretet

Ha fel kellene sorolnunk Európa összes országát, és már csak egyetlen egy lenne hátra, ami sehogy se jut eszünkbe, az az egy valószínűleg Moldova volna. Európa legszegényebb országának szomorú címét vagy nyolcvan évig Albánia viselte, elmaradva fejlettségben jó néhány afrikai országtól is. Nos, ma már nem – de sajna nem azért, mert Albánia tört előre. Hanem mert újabb ország született, s lett a kontinens legszegényebbje.

Európa „szegény kiflije” Albániától és Koszovótól indul, áthalad a délszláv államokon, ma már csak érinti Romániát – Dobrudzsát és Moldvát azért nagy valószínűséggel igen –, majd Moldován halad át, és valahol Kelet-Ukrajnában vagy Dél-Oroszországban végződik.

Elfogyó magyarok

Ne restelkedjék az olvasó, Moldva és Moldova különbsége a kifejezetten művelt emberek többségének sem magától értetődő. A román nép viszonylag későn, a középkor utolsó harmadában alapított államot. Mindjárt kettőt is: Havasalföldet a XIII., majd Moldvát a XIV. században. Moldva két évszázadig sem független, oszmán-török hűbéres függésbe került, és maradt is háromszáz évig. Moldova, mint Moldvától elkülönülő területi-politikai egység, akkor keletkezett, amikor Oroszország a napóleoni Európa árnyékában sikeresen terjeszkedett, Kutuzov elfoglalta a Prut folyón túli területet, ami sokáig a magyarul kedélyesen hangzó Besszarábia nevet viselte. A kis tartomány többször is gazdát cserélt, a XIX. században az orosz és török birodalom, a XX. században Románia és a Szovjetunió között. A terület 1991-ben, a Szovjetunió szétesésekor vált önálló országgá, Moldovai Köztársaság néven. Így a középkori Moldva nagyobb, nyugati fele ma Románia része, változatlanul Moldva néven, míg kisebb, keleti fele Moldova, leánykori nevén Besszarábia.

De mit is keresünk mi Moldovában? Három iskola: a chisinaui Cervantes Lyceum, a marosvásárhelyi 7-es számú iskola és a kecskeméti Bányai Gimnázium testvérkapcsolata jegyében utazott öt tanár és öt diák Románián át Moldovába. Egykori kolléganőm három hetet töltött Nagy-Britanniában, szervezett formák között, ám egy középkorú hölgy szállóvendégeként. Három hét alatt nem tudta meg, vajon háziasszonya elvált, özvegy vagy hajadon. Hát, ez Európa keleti felében nem fordulhat elő! Erdélyen átutazóban egy székely úr mesélte el nekem az életét.

Utunkat Marosvásárhelyen szakítottuk meg. Vásárhely lélekszáma tíz év alatt harmincötezer fővel csökkent. Az apadó lélekszámú település hazánkban sem ismeretlen, falvaink többsége és sok kisváros is ilyen. De nagyváros? A vásárhelyi népességcsökkenés fő oka a kivándorlás, bár a gyermekvállalási kedv itt sem nagyobb, mint Magyarországon. Ha egy város népességének több mint negyven százaléka magyar, nem magától értetődő, hogy 18 általános iskolája közül csak egyben van magyar igazgató. Hasonló a helyzet csaknem mindenütt, a város kulturális költségvetésének határozottan alul reprezentált szereplője a magyar kisebbség. A magyarok aránya csökken, nem is oly rég még ötvenegy százalék volt. Több magyar hagyja el a várost, mint román, vagyis a csökkenés fő oka a migráció, és nem a beolvadás.

Őkelme, a sertés

Reggel magyar és román gyerekek és kollégák csatlakoztak hozzánk, s indultunk tovább együtt Moldovába. Miközben áthaladtunk Moldván, erdélyi barátaink bőven elláttak bennünket történetekkel a tartomány szegénységéről és primitívségéről. Hogy itt a vőlegény gyakorta a külföldi és márkás, ezért elegánsnak gondolt susogó melegítőben jelenik meg esküvőjén. Az udvaron heverésző sertés és birka bejáratos a házba. Hogy megesik, a hároméves óvódás azért nem megy óvodába, mert vigyáznia kell a disznóra. Őkelme – így mondják; nem a gyermek, a sertés neve ez. Nos, ezekből a szélsőségekből magam röpke utunkon semmit sem láttam.

Igaz, sok az apró házacska. Jobbára bádog, ritkábban zsindely vagy pala fedi őket, cseréptető csak a legújabbakat. Sok házon fut körbe, a tető alatt, faragott fa vagy vágott s domborműves bádog fríz. A bádogkultusz szembetűnő: nem csak házat, de kutat, feszületet, templomot is sokfelé fed. Leginkább a giccs-rokokó kúttetők tűnnek fel. Sok a lovasszekér, gumikeréken, de évszázados múltú, a magyar szekérnél kisebb és egyszerűbb "karosszériájú" szekerekkel. Erdélyben, Moldvában és Moldovában is feltűnően sok a legelésző háziállat – vagy Magyarországon feltűnően kevés? Juh és szarvasmarha mindenütt, ló és szamár sokfelé, néhol, főleg Moldovában, nagyszámú kecske.

A román-moldovai határon csak egy órát kellett állnunk. Azért ilyen keveset, mert a chisinaui magyar konzul tudott jövetelünkről, s levélben kérte az illetékeseket gyors, barátságos ügyintézésre.

A stílustalan város

Moldova lakóinak háromnegyede román. A szovjet időkben moldovánoknak neveztettek, nehogy megkérdezze bárki, miért is él hárommillió román Románia helyett az Szovjetunióban. A maradék zöme szláv: orosz, ukrán, bolgár. A négyszázaléknyi gagauz igazi néprajzi kuriózum. Ők ugyanis közép-ázsiai eredetű, ám keresztény törökök. Amikor 1991-ben a független Moldova megszületett, a helyi oroszok és ukránok azon melegében kikiáltották a Dnyeszter-menti Köztársaságot, a törökök pedig a Gagauz Köztársaságot. A törökökkel hamar megbékélt a román többség, területi autonómiát adva a kis népnek, akik lemondtak a teljes állami önállóságról. A Dnyeszter-menti Köztársaságot egyetlen ország sem ismerte el, mégis, de facto, mint állam az államban, ma is létezik.

Moldova kis ország: három és fél millió lakos, Dunántúl nagyságú terület, hazánkénál nagyobb népsűrűség. A főváros feliratai vegyesen ciryll és latin betűs, orosz és román nyelvűek. Az igazi kétnyelvűség azonban ritka, vagy az egyik, vagy a másik felirat áll magában. Egy ilyen kétnyelvűség nem a vásárlónak szóló figyelmesség, nem is demokratikus nemzetiségi politika, hanem a tulajdonos anyanyelvi hovatartozásának kifejezése. Az országúti tájékoztató táblák kizárólag román nyelvűek. Magam úgy gondolom, egy olyan országban, amelynek egyötöde szláv, kétnyelvű feliratok lennének elegánsabbak, pláne, ha a kisebbségi nyelv amúgy egy világnyelv. Az orosz, mint kötelező iskolai tantárgy csak 2015-ben szűnt meg. A fővárosban legalábbis mindenki kétnyelvű. Chisinau (ismertebb, oroszos nevén Kisinyov) kevesebb, mint háromnegyed millió lakosú. Létezik egy ilyen várostípus, mondjuk, négyszázezer és nyolcszázezer lakos között. Ilyen Krakkó és Düsseldorf, Pozsony és Lille, Brno és Malaga, és megannyi más európai település. Magyarországon ez a városméret hiányzik – így lehetséges az, hogy a magyar főváros és a legnagyobb vidéki város (Budapest és Debrecen) agglomerációi között tízszeres a különbség. Chisinaunál vannak szebb városok is Európában. Mondjuk száz vagy kétszáz így hirtelen; sokkal több, ha nekifogunk összeszámolni.

Chisinaunak nincs stílusa, varázsa, karaktere. Valahogy nincs „helyi szín”. Sok a csúf panelház, és a mészkőből épült, szürke, régi bérház. Az egyetem főépülete mindamellett harmonikus és elegáns. Az épület előtti tér burkolata parketta méretre vágott és parkettaszerűen felrakott gránit – másutt sosem láttam még ilyet. Van a városnak egy XIX. század közepi diadalíve, történelmi köntösű víztornya, sok szép parkja. Egyik szürke mészkőpalotáját német hadifoglyok építették 1943-ban. Egyik utcája afféle bolhapiac, az árusok a földre terítik portékájukat.

Idegenvezetőnk felfoghatatlan logikáját követve kerestünk fel egy második világháborús temetőt és emlékparkot. Kegyelettel emlékezni egy másik nép áldozataira is lehet – pár percig. Mi azonban negyven percet töltöttünk itt, így nem maradt időnk két szépnek tűnő, mindenesetre ötszáz éves ortodox templom megtekintésére. Érdekes, egy őrségváltás gépemberei mindenütt komikusak egy kicsit, még ott is, ahol több száz éves hagyomány szentesíti tevékenységüket. Itt, Moldovában, komolyabb tradíció híján csak derűs az egész, történelmi méltóság nélküli. Ma is áll a komszomolista, illetve a munkás szocreál szobra, egy-egy obeliszk tetején.

Absztrakt magyar és konkrét magyar

A Cervantes iskola tanárai és diákjai nagy szeretettel vártak bennünket. Érdekes: jólét, szabadság és biztonság nyugat felé haladva nő, vendégszeretet és közvetlenség kelet felé. Jómagam erdélyi románokkal szemben is jó személyes tapasztalattal rendelkezem, bár eszembe sem jut kétségbe vonni kisebbségi sorsot élő barátaink véleményét, élményeit. Talán Bíró Béla írta, megkülönböztetve a szlovák és román nacionalisták magyarellenességét: a román elkülönít absztrakt magyart és konkrét magyart. Az absztrakt magyar, vagyis a magyar nemzet és a történelmi, „nagy” Magyarország: ezeréves ellenség. De a konkrét magyar: a turista, a szomszéd, a munkatárs vagy rokon nem ellenség, vele egy átlagos román kedves, szívélyes. Szlovákoknál nincs hasonló megkülönböztetés, aki ott (nem mindenki!) magyargyűlölő, az a konkrét magyarban is ezeréves elnyomót vél.

De, vissza Moldovához: itt nincs magyarellenes nacionalizmus, csak barátságosság, vendégszeretet. A Cervantes iskolaigazgató asszonya a rendezvény szervezésekor levélben megkereste Románia és Magyarország nagykövetségét, tájékoztatva őket a háromoldalú rendezvényről. Nos, a magyar nagykövet és konzul urak megkerestek bennünket, és magukkal hozták Farkas Bertalant, közkeletűbben: az első és eddig egyetlen magyar űrhajóst. A jeles vendég a chisinaiui egyetem meghívására látogatott a városba, de a konzul kezdeményezésére bennünket is megkeresett. Előadása esemény volt, három moldovai tévétársaság számolt be róla. A Cervantes Lyceum Moldova egyetlen spanyol-román két tanítási nyelvű iskolája. Diákjai remek kulturális bemutatót tartottak nekünk. Igaz, a román nyelven elhangzó, ezért számunkra érthetetlen nyitó versről még nem lehetett eldönteni, hogy komoly és patetikus, vagy annak paródiája (utóbb megtudtuk, hazafias költemény), a többi műsorszám azonban nemzetközinek bizonyult: tánc, ének. Két tizenöt éves forma fiú előadást tartott (ezúttal tolmácsolással) Chisinau zajszennyezéséről. Ez akár egyetemi szemináriumon is megállta volna a helyét. Milyen hajlamos a magyar turista arra, hogy Nyugaton járva rajongjon, dicsérjen és hasra essen, míg Keleten fölényeskedjék.

Moldovában található Európa, de talán az egész világ legnagyobb pincerendszere. Autóbusz közlekedik benne, ugyanis állítólag száztíz kilométer hosszú. Házigazdáink szerint mindez a kőbányászat nem tervezett következménye. Jómagam szkeptikus vagyok. Száztíz kilométeres földalatti járatrendszert csak két dolog tud létrehozni: a természet vagy a hadsereg. Moldova kiváló borokkal dicsekedhet, és állítólag ebben a kis országban készül a legjobb konyak a világon.

Moldovai rejtélyek

Szoroka az ország kedvelt kirándulóhelye. A Dnyeszter partján fekvő kis településen az önállósulás után kilátótornyot emeltek egy helyi népi költő emlékére. Sokkal idősebb a folyóparti vár. Német hadmérnökök építették a középkor végén. Hasonló küllemű, logikájú várak Németországban, Itáliában, Angliában is vannak. A vár szinte valószínűtlenül ép. Igaz, itt nem uralkodtak Habsburgok, akik voltak szívesek felrobbanttatni a magyarországi várakat. Ellenben nagyarányú, bár még befejezetlen restauráción esett át az építmény, részben EU-pénzből, noha Moldova nem tagja az Uniónak.

Vannak az életnek nagy misztikus rejtélyei: hogyan lehet, hogy tanítás és takarítás után kulcsra zárják egy iskola tanári és fiú vécéit, amikor amúgy vendégek vannak az épületben? És ha már igen, hogy nem zárják kulcsra a kislányokét? A másik rejtély komolyabb. Van egy harminc méteres útszakasz, csaknem vízszintes, ám picit lejt. Ezen a szakaszon egy autó, motorját kikapcsolva, végig gurul, lejtőn fölfelé. Több autós ki is próbálta, elvben bárki megteheti. Moldovai kollégáink szerint nincs semmilyen tudományos magyarázat erre az esetre.

Láttam Chisinauban egy graffitit. Valaki fekete festékkel felírta: revolution Romani. Más valaki áthúzta és helyébe írta kékkel: revolution Moldovani. Ez a falfirka jól kifejezi a nagy dilemmát: van-e, lesz-e itt nemzet, és ha igen, milyen? Nyugati mintájú moldovai államnemzet (politikai nemzet) születik majd, egyként magába foglalva románt, szlávot, gagauzt? Vagy a helyi románság az egységes román nemzetbe tagozódik, mint annak határon túli nemzetrésze? Avagy, külön moldovai román nemzet alakul? És akkor az ukránok? Bolgárok? Lesz egy pöttyömpötty gagauz nemzet is? Vagy már van is? A megfigyelő nem lát ilyen mélyre.