Lázár félmosolya

Nagy bajban volna a kormányzat, ha Lázár János kancelláriaminiszter igazat beszélne. A csütörtöki Kormányinfón ugyanis lapunk munkatársától kérte, világosítsa már fel, ki az a Heinrich Pecina, mert ő nem tudja. Ha tényleg nem tudná, hogy - volt és tisztességgel megtartott - barátjának, Spéder Zoltánnak kebelbeli üzlettársáról van szó, nem mellesleg a Médiaworks (Nemzeti Sport, Népszabadság, vidéki lapok) bécsi tulajdonosáról, akkor bizony azt is el kellene hinnünk, fogalma sincs, ki az a Habony Árpád, Andy Vajna, s hogy ismeretlenként szimatolja körbe a kormányülések előtt, közben és után Rogán Antalt, a tájékoztatásért is felelős Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjét. Ha így volna, akkor a kancelláriaminiszter igen tehetséges fajta alvajáró lenne, ilyenként irányítva az országos bürokráciát. Semmit nem vett észre az Orbánnal szakító Simicska-média önállósodásáról, nem lapozza a Magyar Nemzetet, nem pislant bele a Hír TV-be, és a metrólejáratnál nem keresi a Metropolt a kezébe nyomott Lokál helyett. Akkor fogalma sincs sem az Origóról, sem a 888.hu-ról, sem a Faktorról, sem a Magyar Időkről, sem a közmédia totális államosításáról, meg a rá költött évi 80 milliárdról; arról, hogyan vásárolta meg a Szijjártó Péter külügyminisztériuma által felügyelt Eximbank hiteléből (is) Vajna filmügyi kormánybiztos, kaszinókirály a kereskedelmi TV2 csatornát; hogyan terjeszkedik állami pénzből tovább, hogy aztán a hitelt a Rogán-tárca hirdetéseiből törlessze a kormánypropaganda nagyobb dicsőségére.

Ha minderről nem tudna, akkor alkalmatlan volna a székére.

A kancelláriaminiszter persze mindenről tud. Hazudik tehát, amikor Pecina kilétét firtatja. Azt hazudja, hogy "egyetlen magyar sajtótermék sorsa sem érdekli a kormányt. Ez egy szabad piac, mindenki azt csinál, amit akar, a kormánynak még csak álláspontja sincsen a magyar médiával kapcsolatban. A kabinet nem szól bele magántulajdonú médiumok adásvételi ügyeibe". Ha így volna, helyes volna. De, nem így van. Ez a piac annyira szabad, amennyire - az egyre kevesebb független szereplőt leszámítva - a kormányzat hirdetései megengedik. Annyira szabad, amennyire azt a kúszó cenzúra engedi, ameddig a még ellenzéki orgánumok egymás híreit cserélgetve napirenden tudják tartani a kormánynak kényelmetlen híreket. Annyira szabad, hogy kivárhatja a minisztériumok válasz e-mailjeit, a kiperelt dokumentumokról döntő bíróságok sakkozását. Addig szabad, amíg Pecina fel nem tűnik Orbán küszöbén, az adóhatóság meg az Index kiadójánál. Addig, amíg Lázár csak csodálkozik, hogy a Népszabadság külföldi kézben van, nem pedig állítja, hogy eddig abban volt.

Vannak demokratikus keretek közt élő nemzetek, amelyek még komolyan veszik a nyilvánosságot, és amikor egy kormányszóvivőt annyira sarokba szorítanak, hogy csak igennel vagy nemmel tudna válaszolni, de nem akar, akkor a hagyományok illendő kegyéből annyit mond: no comment. És mindenki érti. A no comment helyett van a lázári félmosoly, amelynek cinizmusa mögé a kormánypolitikát eladni hivatott miniszter bújik. E félmosollyal lépked saját karrierjének pengeélén, közben pedig játszik a sajtóval. A régi játékot játssza, hogy hát úgyis tudjátok, amit tudtok, azt is tudjátok, hogy hazudok, de nem tehetek mást.

Furcsa egy hazugság Lázár ismert félmosolya. Az, ahogyan e cinizmussal nézi saját produkcióját, ahogyan hétről-hétre játszik a nyilvánosság összegyűlő képviselőivel, hogy mint a legtehetségesebb pozőr eladja a kormány politikáját. A tudósítók látják a félmosolyt, és vele mosolyognak. Lázár pedig megnyugodhat. Amíg ez a nevetés visszhangzik a Házban, addig biztosan uralja a sajtót, amelynek még ellenzéki maradéka is hosszan fogja taglalni másnap az ő szavait. Amíg az ő kezükben van és lesz a nyilvánosság döntő része, addig nyugodtan hazudhatja, hogy nem hazudik.