Lengyelország;szigorítás;törvény;abortusz;

2016-06-20 07:36:00

Abortuszellenes tüntetés Varsóban

Varsóban szombaton több ezren tiltakoztak a kormány azon terve ellen, amely szerint szigorítanák az abortusszal kapcsolatos törvényeket.

„Létezem, gondolkodom, döntök” – skandálták a tüntetés résztvevői. „A női jog is emberi jog” – volt olvasható a transzparenseken. A megmozduláshoz sok férfi is csatlakozott. Az „Emberi Jog Menetét” a „Nők a nőkért” nevű csoport szervezte, amely a Facebookon alakult meg, s jelenleg már mintegy 100 ezer tagot számlál. Az egyik szervező, Bozena Pryluska azt közölte, hogy az ország lakosságának fele nő, akik több elismerést, tiszteletet akarnak.

A törvény szigorításának ellenzői 100 ezer aláírást akarnak összegyűjteni azért, hogy liberalizálják a jogszabályt. A már érvényben lévő abortusztörvény is az egyik legszigorúbb Európában. A törvénymódosítással kapcsolatos tervezet szerint csak akkor válna lehetővé a művi terhességmegszakítás, ha a nő életveszélyben van.