fogyasztóvédelem;baleset;vízitúra;Karélia;

2016-06-21 18:21:00

Halálos vízitúra - A fogyasztóvédelem is felelős?

Gondatlanság vádjával őrizetbe vették Anatolij Kovalenkót,  a karéliai fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnedzor) vezetőjét a hétvégi baleset miatt, amelyben 14 vízitúrázó gyerek életét vesztette a Szjamozero tavon - közölte kedden Vlagyimir Markin, az orosz Nyomozó Bizottság (SzKR) emberei.

A nyomozás megállapította, hogy a fogyasztóvédelmi hatósághoz tavaly több panasz is érkezett a gyerekek nyaraltatására szakosodott, a tragédiáért felelős Park-Otel Szajmozero kft. ellen, amelynek egyébként nem volt engedélye vízitúrákat szervezni. Kiderült, hogy a felügyelet egyszer sem lépett fel a vállalkozás ellen, amely a bejelentések szerint az egészség- és járványügyi előírásokat sem tartotta be.

Az SzKR szóvivője szerint a szövetségi nyomozóhatóság kezdeményezte a bíróságnál az üdültető cég igazgatója, Jelena Resotova, a helyettese, Vagyim Vinogradov és Valerij Kupogyerscsikov letartóztatását. Korábban őrizetbe vették Ljudmila Vasziljeva és Regina Ivanova oktatót is. Szombaton a Szjamozero tavon 47 vízitúrázó gyerek került viharba, akikre négy tapasztalatlan, mindössze 17-19 éves oktató felügyelt.

A Veszti.ru híroldal beszámolt róla, hogy a rendkívüli helyzetek minisztériuma cáfolta a gyerekek iskolai tanárnőjének, Marina Nyefjodovának azt a Facebookon közzétett állítását, miszerint az egyik fiúnak a vészhelyzetben sikerült felhívnia mentőszolgálatát, de ott nem reagáltak a segélykérésre. Nyefjodova szerint a Zsenya nevű gyereknek, aki később belefulladt a tóba, azt mondták, hogy ne szórakozzon és a vonal másik végén letették a kagylót. A tanárnőnek az orosz média által felkapott esetet állítása szerint az egyik túlélő mesélte el.

A minisztérium karéliai részlegének szóvivője, Okszana Szemjonova a Govorit Moszkva rádióadóval közölte, hogy ellenőrizék a 01-es és 112-es segélykérő telefonszámon beérkezett összes hívást, de ilyen telefonbeszélgetést nem rögzítettek. Az első bejelentés vasárnap érkezett a segélyszolgálathoz egy Kudama nevű faluból, ahová az egyik túlélő kislánynak sikerült elvergődnie.