ENSZ;gyilkosság;Szíria;orvosok;

2016-06-22 11:47:00

Tömegesen gyilkolják az orvosokat

Az ENSZ szerint rendkívüli veszélyben vannak a Szíriában dolgozó orvosok, s a kórházak sem jelentenek oltalmat, ugyanolyan célpontot jelentenek, mint bármely más objektum. A világszervezet közlése szerint az országban a polgárháború során már legalább 700 orvos, illetve ápoló vesztette életét. A drámai mérleg miatt az ország egyes részein szinte reménytelen orvosi ellátáshoz jutni – közölte au ENSZ szíriai vizsgálóbizottságának vezetője, Palo Pinheiro Genfbenm az emberi jogi tanács előtt.

Különösen nagy aggodalomra ad okot, hogy miközben az országban folyamatosan emelkedik a sérültek száma a polgári lakosság körében, egyre kevesebb az orvos és az ápoló. A bizottsági elnök elítélte azt is, hogy folyamatos támadások érik a polgári személyek számára elengedhetetlen infrastruktúrát, az iskolákat, mecseteket, valamint a vízszolgáltatást.

A szíriai konfliktus 2011 márciusi kitörése óta a világszervezet becslési szerint 280 ezer ember vesztette életét és a lakosság mintegy fele menekült.