közbeszerzés;Simicska Lajos;Közgép Zrt.;

2016-06-22 14:52:00

Jogerős! Simicska cégét törvénytelenül zárták ki

Másodfokon is pert nyert a Közgép, így most már jogerős, hogy nem zárhatták volna ki Simicska Lajos legfontosabb cégét a közbeszerzésekből - írja a 444. 

A Közgépet az uszály-ügy miatt zárták ki három évre a közbeszerzésekből tavaly nyáron. A döntés annyira fura volt, hogy nem volt nehéz politikai megfontolásokat sejteni mögé. A bíróság most másodfokon is kimondta, hogy a kizárást megalapozó érvelés nem volt jogszerű. Ezzel a Közgép újra pályázhat.

Megírtuk: Simicska vesztett - Kizárták a cégét

A Közgép Zrt.-t az ajánlatkérő Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság azért záratta ki, mert a Győr-Gönyű kikötő fejlesztésére kiírt tenderen az ajánlattevőt hamis adatszolgáltatáson érte. A kikötő fejlesztését a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek minősítette. A Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő infrastrukturális továbbfejlesztését megvalósító projekt általános célja az országos és regionális közlekedés intermodalitásának fokozása, a különböző közlekedési módok összekapcsolásával, a közúti, vasúti, vízi és légi közlekedési módozatok összekapcsolásának elősegítése volt. Az ajánlatkérő 500 négyzetméter zárt fedélzetet kívánt meg a kompoktól, a Közgép ezt igazolta is, de az értékelés során az ajánlatkérő úgy találta, hogy a rámpák levonásával kisebb a zárt fedélzet 500 négyzetméternél. A Közgép Zrt. jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, amelyet az – a kérést megalapozatlannak ítélve – elutasított.

Ezek után a Közgép Zrt. bíróságon támadta meg a határozatot, és kérte a végrehajtás felfüggesztését, ennek az első fokú bíróság helyt is adott, és elrendelte a végrehajtás felfüggesztését. Ezt a döntést a Közbeszerzési Döntőbizottság jogsértőnek ítélte meg és fellebbezéssel élt. Az eljárásjogi szabályozás és a bírói gyakorlat szerint ugyanis fogalmilag kizárt, értelmezhetetlen a végrehajtás felfüggesztése egy kérelem elutasításáról szóló határozattal szemben. A Fővárosi Törvényszék döntése ezt az álláspontot erősítette meg. A hamis adatszolgáltatás ügye egy másik peres eljárásban még folyamatban van, így amíg az ügyben jogerős ítélet nem születik, a Közgép Zrt. marad a kizárt ajánlattevők listáján.

A Közgép számára a kizárás és eltiltás miatt meglehetősen botrányosra sikeredett közbeszerzésen végül az a konzorcium győzedelmeskedett, amelyikben a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc cége is tag. A Kikötő Konzorcium tagjai az A-Híd Zrt., a Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a Mészáros és Mészáros Kft.

A szerződés eredetileg becsült értéke 5,52 milliárd forint volt, a nyertesek azonban ennél jóval többért, 6,89 milliárdért fogják elvégezni a munkákat, pedig egy ideje már tudjuk: nem ez volt a legalacsonyabb ajánlat, amit Simicska Lajos cége, a Közgép Zrt. adott, mégpedig 6,67 milliárd forintért. Ennyit vesztett a nagyvállalkozó.