- A napokban ért véget a Pécsi Országos Színházi Találkozó. Önt, bár csak négy éve szerzett színész diplomát, kétszer is díjazták a fesztiválon. Idén viszont nem szerepelt a találkozón, nem hiányzott, hogy jelen legyen?
- Számomra a POSZT egy nagyon fontos és különleges esemény. Már egyetemistaként, amikor az off-programban játszottuk a vizsgaelőadásainkat nagyon szerettünk Pécsen lenni, sétálni a Király utcán és tudtuk, hogy a szakma legjobbjainak a közelébe lehetünk. Korábban is voltak viták például a versenyprogram válogatásáról, de akkor mi ezeket a diskurzusokat építő jellegű, elsősorban az ízléskülönbségekről szóló eszmecseréknek gondoltuk. Rangot jelentett az is, ha egy színház valamelyik versenyprodukciója bejutott a találkozóra. Nem beszélve arról, ha az ember díjat kap a POSZT-on.
- Két miskolci előadásban nyújtott játékáért kapott díjat.
- Igen, a Vágy villamosát Kiss Csaba rendezte, a Tanítónőt pedig Rusznyák Gábor. Tavaly és idén nem voltam a POSZT-on. Érződött már korábban is bizonyos kettéosztottság, illetve hogy kevésbé tudnak létrejönni az előadások utáni találkozások, amiket szintén nagyon fontosnak gondolok. Se a válogatásnak, se a díjazásnak nem hiszem, hogy jót tesz, ha egyfajta, a kiegyezést figyelembe vevő külsődleges, óvatoskodó politikai szempontok befolyásolják.
- Említette a politikai szempontokat, vagy a megosztottságot, fiatal színészként mit gondol ezekről a jelenségekről?
- Nehéz okosat mondani ebben az ügyben. Nyilvánvalóan érződik egy feszültség, amiben a legzavaróbb, hogy nem pozitív energiákat szül, hanem inkább sértődést és terméketlenséget generál. Sok buta, dilettáns döntés születik. A színházi szakma átpolitizáltsága engem és a korosztályom tagjait iszonyatosan idegesíti. Évek óta a fejünk fölött zajlik egy üres lózungokkal teli vita, amelynek az indítékai ráadásul nagyon gyakran lelepleződnek. Eléggé unjuk már ezt az egészet és nem érezzük saját problémánknak azt, amiről a vita folyik. Nem érzem azt, hogy nekem érdemes lenne ebbe beleszólni. Közben persze mégis érdekel, úgy is, hogy kezembe venném a saját sorosomat. Annak például örülök, hogy Keszég László lett a Magyar Színházi Társaság elnöke, mert megbízható és kommunikációra nyitott, kíváncsi embernek tartom.
- Mi zavarja leginkább?
- A nyitottság és empátia nélküli hangos kijelentések és kinyilatkoztatások. A színházi szakma egy rendkívül érzékeny és szubjektív közeg, ezért különösen igényli az egymás közti párbeszédet. A pályázati rendszer sem tűnik teljesen tisztának és sokszor úgy érzem esélytelen ezzel az egésszel felvenni a harcot. De az is elképzelhető, hogy ez a kissé talajvesztett, értelmetlen vitakörökön alapuló állapot szór termékeny magot a mi generációnkba. Lehet, hogy egyszerűen az újrakezdés a végső megoldás, ezért is nagy a mi felelősségünk is.
- Egy ilyen újrakezdésbe szívesen részt venne?
- Hogyne, nem jó tapasztalni, hogy olyan fiatalokból álló társulatok szűnnek meg, amelyekben az én barátaim is benne vannak. Gyakori panasz, hogy nem, vagy későn ítélték meg a működést biztosító támogatást, ezért veszélybe kerültek olyan együttesek, amelyek az elmúlt években vezető pozíciót töltöttek be merészségben és véleményformálásban. Ezek a dolgok rosszkedvszögeket vernek be az ember fejébe. Persze nem szabad ezt a helyzetet elfogadni. Folyamatosan más utakat kell keresni. És nem azt várni, hogy mások döntsenek a mi sorsunkról. Egy ilyen változás még jól is elsülhet.
- Ön négy éve Mohácsi János osztályában végzett a kaposvári egyetemen. Ez mennyire határozta meg a pályakezdését?
- Nekem ma is jó kimondani, hogy ki volt az osztályfőnököm. Mohácsi János egy markáns személyisége a magyar színházi szakmának, de ez nem azt jelenti, hogy ő teljesen a saját képére szeretett volna minket formálni. Ma is nagyon jó a kapcsolatunk vele és egymással is. Kaposváron nagyon jó tanárokat kaptunk, jó energiák találkoztak. Sokféle emberrel dolgoztunk, akik kíváncsiak voltak ránk.
- Négy éve diplomázott és augusztusban már a negyedik színházhoz, a Radnótiba szerződik. Ennyire türelmetlen?
- Eléggé nyughatatlan lélek vagyok és szerencsés is, mindig hívtak. Elképesztően érdekel, és a fanatikusa vagyok ennek a szakmának. Ez nem azt jelenti, hogy mániákus lennék, de hosszan és mélyen szeretnék még a színházzal foglalkozni. Talán ezek az energiáim képesek be is vonzani a fontos feladatokat. Számomra meghatározó volt a miskolci két év, egy évet töltöttem a Pesti Magyar Színházban és egyet a Tháliában, ősztől pedig következik a Radnóti.
- A Radnótiba az új igazgató, Kováts Adél hívta?
- Igen és ez óriási megtiszteltetés és kihívás számomra. A Radnóti Színház kísérletező, újító és művészszínházi szellemisége nagyon közel áll a színházi gondolkodásomhoz. Korábban, még amikor Kaposváron voltam gyakorlaton dolgozhattam Valló Péterrel, akitől nagyon sokat tanultam. Két szerepet átveszek majd a távozó Petrik Andreától, illetve Alföldi Róbert és Fehér Balázs Benő új rendezésében játszom majd.
- Most lesz viszont a bemutatója az Egy fenékkel két lovat című komédiának a Belvárosi Színházban, amelyben az egyik főszerepet játssza. Az előadás az Orlai Produkció égisze alatt jön létre, hogy fér bele még az életébe egy magánszínházi projekt is?
- Nagyon fontosnak tartottam, hogy sokféle közegben mozogjak. Ami szakmailag érdekel, arra megpróbálok időt szakítani. Nem szeretnék sehová bezáródni. Nagyon hálás vagyok Orlai Tibor producernek, aki már nem először – az Amadeus és Hair után - hív egy újabb produkcióba. Itt olyan alkotók kerülnek össze, akik egyébként nem biztos, hogy találkoztak volna. Szabad, de igényes próbafolyamatokról van szó. A mostani előadást Pelsőczy Réka rendezi és az alap sztori A két úr szolgájához hasonlatos. A darab egy poénokra épülő vígjáték, egy hatvanas években játszódó történet mai, stand up, zenés változata, Máthé Zsolt dalszövegeivel. Nagyon izgalmas Kálmán Eszter díszlete és ő jegyzi a jelmezeket is. Reményeink szerint egy egészen különleges hangulatú előadás születhet meg. Nekem sem egyszerű a helyzetem, férfi álruhát kell öltenem.
- Novemberben lesz két éve, hogy hirtelen elvesztette szerelmét Balikó Tamást, hogyan lehet feldolgozni egy ilyen tragédiát?
- Próbálom megszeretni ezt a fájdalmat. Tamás olyan személyiség volt, akivel az elhagyatottság, a pesszimizmus és a sötétben látás nem párosult. Inkább a virágzó gondolkodó pozitivizmus volt rá jellemző, ami az élet szeretetéről szólt. Tudom, hogy ő se szeretné, hogy nekem rossz legyen. Én ezt az egészet magamban szeretném őrizni, elrakni és vele élni, vigyázni rá. Azt szeretném, hogy ez a törés épüljön bele az életembe, de ne sorvasszon el. Az első sokk után azt éreztem, hogy nem szabad lerázni magamról ezt a fájdalmat, hanem szembe kell nézni vele és így a barátommá válik ez az érzés.
- Úgy tudom, egyik kedvenc idézete Ruttkai Évától származik, aki azt mondta, hogy a hazugság ellen akart harcolni. Ma érdemes még felvenni a küzdelmet a hazugság ellen, ami szinte átszövi az életünket?
- Nekem szerencsém van, mert az a feladatom, hogy annak, akit meg kell formálnom, a legmélyebb titkaiig eljussak, és az igazságát megtaláljam. Ez az én munkám és ez nem tűr meg semmiféle mutyizást, vagy hazugságot.
