Szomorú tény

Ma már nem mondhatom el magamról, hogy magyar vagyok, pedig a menyem származásunkról elkészíttetett egy családkutatási anyagot, amely szerint őseim Komáromból származnak ép úgy, mint Jókai Mór, aki magyarnak vallotta magát és ebben senki nem kételkedik. De, hogy is jutott eszembe ez a tény? Olvasom Veress Jenő „Az EB legfontosabb tényezői” című írását, aki nem szereti a focit, „nem úgymond politikailag, hanem gyárilag.” Én sem szeretem a focit csak én úgymond politikailag. Továbbá hallgatom az M4 Tv közvetítéseit az Eb-ről Gundel Takács Gáborral (akit szintén nem kedvelek), s aki szerint az eddigi két magyar meccs eredménye minden magyar embert boldogsággal kell, hogy eltöltsön. Engem nem tölt el boldogsággal, mert eszembe jut, hogy hány tízmilliárd forintot áldozunk futball stadionokra és közben lerohadnak a kórházak és csúszik a 3-as metró felújítása. Látom, ahogy kéjeleg a miniszterelnökünk Franciaországban az eredmény alakulásakor és kötelező mosollyal hajbókol a talpnyaló csapat a „kedves vezető” körül. Ők úgymond a "saját pénzükön" tekintik meg az EB-t, de hát azt is a mi adónkból kapják. Elgondolkodom ilyenkor, hogy vajon hány havi béréből tudna kijutni Franciaországba és ott jegyet venni egy útkarbantartó vagy egy kórházi nővér? S a nép a „boldog adta nép”, őrül és felejt, ilyenkor nem jut eszébe mennyi pénzt lopnak el nagyjaink. Elfelejti, hogy megint átvágták a pedagógusokat, diákokat. S a végén elhitetik a magyar emberekkel, hogy mindennél fontosabb, miszerint a futball eredmények tesznek minket nagy magyarokká. Ezek alapján én nem tekinthetem magam magyarnak, és ez valóban szomorú tény.